Erdő Péter a menekültekről beszélt az éjféli misén

Vágólapra másolva!
Jézus a várva várt szabadító, aki minket is megszabadít fáradtságunktól, önzésünktől és attól a félelemtől, hogy értelmetlen és hiábavaló az életünk - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek pénteken Budapesten, a zsúfolásig megtelt Szent István-bazilikában. A menekültekről és gyermekeikről is szót ejtett: arra kérte a híveket, hogy gondoljanak rájuk.
Vágólapra másolva!

"Arra születünk, hogy mi is bekapcsolódjunk az isteni élet és szeretet közösségébe" - mondta a karácsonyi éjféli szentmisén Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek. Arról is beszélt, hogy Jézus születésének titka

elárulja az ember hivatását.

Jézus mutatja meg, hogy felismerhetjük és szerethetjük őt minden gyermekben, minden magányos, beteg, szegény emberben és mindenkiben, akivel életünk során találkozunk - tette hozzá a bíboros.

Erdő Péter szólt arról, hogy bár egyszerű szófordulatnak hangzik az evangéliumi kijelentés: "beteltek a napok", amikor Máriának szülnie kellett, "a hívő hagyomány az évszázadok során mégis mélyebb értelmet talált benne". Eszerint "a gondviselő Isten a világ kezdetétől meghatározta az időt, amikor emberként meg akart születni".

Erdő Péter homíliájában emlékeztetett arra: nem véletlen, hogy az Üdvözítő béke idején akart megszületni. A béke mindenkinek kell ahhoz, hogy megvalósítsa mindazt, amiért Isten teremtette, a háborúnak azonban a védtelen gyermekek a legkiszolgáltatottabbak - mondta.

"Gondoljunk hát karácsony éjszakáján azokra a gyerekekre, akik kénytelenek voltak szüleikkel együtt elmenekülni otthonaikból a háborúk és üldözések elől,

és menekülttáborokban fagyoskodnak"

- kérte a bíboros.

A szentmisén részt vett mások mellett Ilan Mor, Izrael állam budapesti nagykövete és Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter.