Nyílt levél a tantestülettől

Vágólapra másolva!
A Herman Ottó Gimnázium tanárai azért fordultak a nyilvánossághoz, mert hiába juttatták el észrevételeiket az oktatás irányítóihoz, semmiféle választ nem kaptak. A pedagógusok az egész oktatási rendszert látják most már veszélyben.
Vágólapra másolva!

A miskolci Herman Ottó Gimnázium tanárai a Boon.hu-hoz eljuttatott nyílt levelükben mindenekelőtt leszögezik, hogy bár a fizetésük a hivatalos nyilatkozatokkal ellentétben egyáltalán nincsen rendben, nem a bérük miatt ragadtak tollat. Mint fogalmaznak:

„Az egész oktatási rendszert látjuk most már veszélyben!

Kaotikussá vált minden! Bizonytalanság, elkeseredettség, sokszor apátia uralkodik a tanári szobákban.”

Egekbe szöktek a heti óraszámok

A diákokért aggódnak, amikor azt írják, hogy „A jelenlegi tananyagmennyiség elsajátítása már a legeslegjobb képességű tanulók határait is erősen feszegeti!

Gyerekeink tényanyaghegyeket kénytelenek bemagolni,

de önálló véleményt többségük vagy képtelen kialakítani, vagy nézetüket nem tudják megfogalmazni és logikusan érvelni mellette. A heti óraszámok pedig az egekbe szöktek!”

Vegyék ezt segélykiáltásnak!

Úgy vélik: „A gyerekeink, és így az ország jövője forog kockán!” Felteszik az egyáltalán nem költői kérdést:

„Egyáltalán a tanórákon kívül működik még valami jól és észszerűen a magyar közoktatásban???”

Levelüket így zárják: „Vegyék ezt segélykiáltásnak, kérjük a felettes szervek és a társadalom támogatását, segítségét!”

Megkerestük az Emberi Erőforrások Minisztériumát, hogy megtudjuk, mi a Köznevelésért Felelős Államtitkárság álláspontja a nyílt levélben megfogalmazottakkal kapcsolatban. Amint megérkezik a válasz, azt azonnal közöljük.