Áder Jánosban bíznak a százhalombattaiak

2016.01.08. 16:23

Civil engedetlenségi mozgalom formálódik Százhalombattán a városba tervezett, kiemelt beruházásnak minősített gumifeldolgozó ellen. Sok helyi lakos szerint ugyanis az üzem súlyosan károsítaná az egészségüket, ezért péntek délutánra tüntetést szerveztek, petíciójukat pedig Áder János államfőhöz is eljuttatják. Azt állítják, hogy ha akciójuk ellenére nem állítják le a beruházást, akkor készek odaláncolni magukat az épülő üzem épületéhez.

Egyre nagyobb az elutasítottsága a Százhalombattára tervezett gumifeldolgozó üzemnek. A helyi lakosok korábban a Demokratikus Koalíció szervezésében már több mint négyezer tiltakozó aláírást gyűjtöttek össze, lakossági fórumokon vettek részt, péntekre pedig tüntetést is szerveztek.

A demonstrálók azt tervezik, hogy petíciójukat eljuttatják Áder János államfőnek is, aki elnöki programjában kiemelten foglalkozik a környezetvédelemmel.

A cég szerint minden rendben lesz

A Homatech Recycling Zrt. novemberben jelentette be, hogy Százhalombattán várhatóan 2017 májusára felépül új üzeme, amely éves szinten 30 ezer tonna használt gumi, illetve gumihulladék hasznosítására lesz képes.

A cég álláspontja szerint az üzem környezetbarát lesz, és nem bocsát ki káros anyagot.

A helyiek ugyanakkor attól tartanak, hogy súlyosan károsodhat az egészségük, ezért különböző tiltakozó akciókba kezdtek.

A mai demonstráción részt vesz Szabó Attila, a Demokratikus Koalíció politikusa és Illés Zoltán is, aki korábban a Fidesz környezetvédelmi szakpolitikusa, államtitkára volt. A különös összefogást utóbbi politikus úgy kommentálta az Origónak, hogy

a rákkeltő anyagok nem válogatnak, mindegy melyik párthoz tartozunk, ugyanúgy megbetegedhetünk".

Álláspontja szerint ugyanis a tervezett üzem olyan technológiát alkalmazna, amely súlyosan rákkeltő anyagokat juttat a környezetbe. Úgy vélte, ha Magyarország nem veszi komolyan a gumiabroncsokra vonatkozó uniós előírásokat, akkor 2020-tól akár 100 millió eurós egyszeri, majd további 100 ezer eurós bírságra számíthat naponta.

Illés Zoltán volt fideszes államtitkár

Forrás: Dudás Szabolcs - Origo

A Homatech Recycling – mint ahogyan azt korábban megírtuk – Csányi Sándor érdekeltségébe tartozik és minden szükséges engedélyt megkapott az üzem felépítéséhez. A kormány decemberben nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a beruházást.

KAPCSOLÓDÓ CIKK