Egyszerre 150 gyerek lett rosszul Halásztelken

Vágólapra másolva!
Ételmérgezés állhat a mögött a tömeges rosszullét mögött, ami pénteken történt Halásztelken. Hányásos, hasmenéses tünetekkel több mint százötvenen betegedtek meg - főleg gyerekek.   
Vágólapra másolva!

Hányásos, hasmenéses tünetekkel több mint százötvenen betegedtek meg a Pest megyei Halásztelken, főként gyerekek. A valószínűsíthető vírusfertőzés okát még vizsgálják, a konyhának helyet adó iskola és az érintett három óvoda hétfőn még nem nyit ki - közölte a város polgármestere.

Először a Blikk írt arról, hogy tömeges rosszullét történt Halásztelken. A lap azt közölte, hogy hasmenés és hányás miatt csaknem háromszáz halászteleki tanulót és tanárt kellett kórházba szállítani péntek este ételmérgezés miatt.

Szentgyörgyi József polgármester szombaton azt mondta, hogy

mintegy százötvenen betegedtek meg, és Halásztelekről senki sem került kórházba,

bár szombatra virradóra körülbelül ötvenen fordultak az orvosi ügyelethez, hányingerre, hányásra, hasmenésre panaszkodva.

A polgármester szerint még nem tudni, hogy az iskolai ételtől vagy vírustól betegedtek-e meg tömegesen. A rosszullétek okára csak egy-két hét múlva derülhet fény - tette hozzá. Megjegyezte, hogy sokan szombat reggelre jobban érezték magukat, úgy tűnik, enyhe lefolyású a fertőzés.