Felmentették az ajkai MSZP-s polgármestert

Vágólapra másolva!
Bűncselekmény hiányában felmentette Schwartz Bélát, Ajka szocialista polgármesterét a Veszprémi Törvényszék a jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és zsarolás bűntettében ellene emelt vádak alól kedden.
Vágólapra másolva!

A törvényszék a Veszprémi Járásbíróság tavaly január 23-ai felmentő ítéletét hagyták helyben. Ajka MSZP-s polgármesterét

hűtlen kezeléssel, fiktív szerződéskötéssel és el nem végzett munkák számlázásával vádolták.

Felmentették az ügy másod- és harmadrendű vádlottját is, akiket hűtlen kezelés bűnsegédletével vádoltak.

Fenyegető hangnemről volt szó

A vádirat szerint Schwartz Béla az ajkai futballklubnak 2008-ban a polgármesteri hivatal egyik dolgozójának és egy építőipari cég munkatársának közreműködésével biztosított anyagi forrást. Az önkormányzat fiktív vállalkozási szerződést kötött, amely alapján a tényleges munkavégzés nélkül leszámlázott vállalkozói díjat,

10,7 millió forintot a gazdasági társaság, majd onnan az egyesület számlájára utalták át - állt a vádiratban.

Az ügyészség szerint emellett a polgármester a céget működtető sértettel fenyegető hangnemben közölte, hogy ha egy követelését fenntartja, a városban nem kap munkát, és a már elvégzett munka díját sem fizetik ki neki.

Huszonkét ügy volt eddig

A vád szerint a sértett a fenyegetés hatására beleegyezett, hogy a követelésének egy részéről lemond, és az egyesületnek adja. Az elsőfokú bíróság - kedden helybenhagyott - ítéletében ezzel szemben azt mondta ki, hogy

Ajkát nem érte vagyoni hátrány, és a zsarolás vádja sem áll meg,

mert a sértett vallomása nem volt következetes, nem lehetett rá alapozni. Schwartz Béla az ítélethirdetés után azt mondta, hogy huszonkét különböző ügyben vádolták meg 2010 óta, és ebből egy esetben ítélték pénzbírságra.