Még nem döntöttek a kiskunhalasi kődobálókról

Vágólapra másolva!
Tizennégyen kerülhetnek előzetesbe, mert azzal gyanúsítják őket, hogy rendőrökre támadtak a kiskunhalasi menekülttáborban.
Vágólapra másolva!

A külföldi gyanúsítottak az ügyészségi közlemény szerint azért kerülhetnek előzetesbe, mert félő, hogy megszöknek és elrejtőznek. Ügyükben hétfőn döntenek.

A kiskunhalasi befogadótáborban három férfi verekedett össze múlt pénteken, majd a beavatkozó rendőröket egy csoport kövekkel dobálta meg. Az összetűzés során

két rendőr megsérült.

A rendőrség szerint a három menekült az internethasználat miatt esett egymásnak.

A konfliktus után megnövelték a helyszínen tartózkodó rendőrök létszámát, a hangadókat pedig kiemelték, megakadályozva a fogvatartottak kitörését és a további rongálást.