Vágólapra másolva!
Az anyja és a fivére íratta alá a kórházi ágyon haldokló és döntésképtelen asszonnyal a végrendeletét és az ajándékozási szerződést, így ők lettek az örökösök. Csalással vádolják őket.
Vágólapra másolva!

A vád szerint az anya és fivér csalással próbált szert tenni a hagyatékra,

az 56 millió forintot érő ingatlanokra,

amelyet egyébként a törvényes örökös, az asszony gyermeke kapott volna. A rokonokat közokirat hamisítással és csalással vádolják, és a közjegyző is a vádlottak között van.

Átverték

Gyógyíthatatlan betegség miatt került kórházba a mosonmagyaróvári asszony még 2012-ben. Másnap reggel a fivére és az anyja rögtön felkerestek egy közjegyzőt, aki a vallomása szerint nem tudta, hogy valótlan adatokkal állítja ki az ajándékozási szerződést, a végrendeletet és négy további okiratot.

Anya és fia következő útja a kórházba vezetett, ahol gyógyszerek hatása alatt álló beteg

mindent aláírt.

A nő két nap múlva meghalt.