Lázár: Minden jogszerű a földvásárlások körül

Lázár János
Budapest, 2015. december 16. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter sajtótájékoztatót tart az Országházban 2015. december 16-án. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Lázár János édesapján és nagybátyján kívül unokatestvére és egy vele egy háztartásban lévő férfi is jelentős méretű földterületekhez jutott Csongrád megyében.
Vágólapra másolva!

Összesen 753 millió forintért vásárolt földeket Csongrádban Lázár János rokonsága. Azt korábban maga a Miniszterelnökséget vezető miniszter is elismerte, hogy édesapja és nagybátyja is sikeresen vett részt a földvárveréseken. A Blikk információi szerint unokatestvére és a vele egy háztartásban élő párja 376 hektárnyi földet vitt el több mint félmilliárd forintért Hódmezővásárhelyen, Óföldeákon, Földeákon és Makón.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter Forrás: MTI/Kovács Tamás

A miniszter még a január 14-i Kormányinfón beszélt családja földvásárlásairól. Akkor még csak édesapja és nagybátyja földszerzéséről nyilatkozott. Azt mondta: édesapja 40 éve folytat mezőgazdasági tevékenységet. Minden törvényi feltételnek megfelelt a nyílt árverésen. Hitelt vesz majd föl, hogy ki tudja fizetni a vételárat - mondta a politikus.

Lázár: minden jogszerű

Megkérdeztük Lázár Jánost, vajon saját vagyonából adott-e kölcsön rokonainak, hogy földet vásárolhassanak, illetve nem tervezi-e, hogy beszáll valamilyen módon a családi agrárgazálkodásba. A miniszter Origónak küldött válaszából utóbbi nem derül ki.

Lázár János közölte, rokonai, akik évtizedek óta mezőgazdasággal foglalkoznak, és a földárveréseken való részvétel, valamint a földvásárlás minden jogszabályi feltételének maradéktalanul és teljes körűen megfelelnek, nyílt árveréseken,

ugyanolyan feltétetekkel mint bárki más, esetenként a piaci eladási ár többszöröséért jutottak a földterülethez.

Az ár kifizetéséhez banki kölcsönt vesznek fel, amelynek a lehetősége minden magyar gazda előtt nyitva áll - tudatta a miniszter, hozzátéve: a saját vagyoni helyzetét érintően minden törvényi kötelezettségének maradéktalanul eleget tesz.