Betört a rendőrségre, lebukott a pécsi Vasember

Vágólapra másolva!
Vádemeléssel zárult le a nyomozás: a lopással vádolt férfi akár 5 évet is kaphat. A féri attól sem riadt vissza, hogy betörjön a megyei rendőrség raktárába, ahol az ellene szóló bizonyítékok sorakoztak. Lebukott.
Vágólapra másolva!

A férfi Pécs különböző telephelyeire, csarnokaiba, raktáraiba is bemászott, majd az ott talált, főleg fém tárgyakat ellopta. Emellett pincékbe is betört és a nyílt utcákról is elvitt közel 30 csatornafedelet. A munkanélüli férfi

a lopásokból élt.

A pécsi férfi ellen már javában zajlott a nyomozás, az ellene szóló bizonyítékokat, azaz a korábban ellopott fémlemezeket is lefoglalta a rendőrség. A lemezek a megyei rendőrség raktárában sorakoztak, amikor tavaly szeptemberben a férfi bemászott, és

megpróbálta ellopni azokat, ám kijutni már nem tudott.

A rendőrök elkapták, azóta pedig előzetesben van. A férfi ellen több rendbeli, üzletszerűen elkövetett lopás miatt emeltek vádat, amelynek a büntetési tétele 1-5 évig terjedő szabadságvesztés - közölte a Baranya Megyei Ügyészség.