Késelésbe fulladt a családi perpatvar

Vágólapra másolva!
Élettársa a gyerekeivel együtt hagyta el a maróci férfit, aki egy késsel fenyegetőzve próbálta rávenni őket arra, hogy költözzenek haza. A nemleges válasz hallattán elszabadultak az indulatok, és a férfi két emberre is rátámadt.
Vágólapra másolva!

Az emberölési kísérlet miatt indult nyomozás vádemelési javaslattal zárult az ellen az 58 éves maróci férfi ellen, aki tavaly késelt meg két embert Bánokszentgyörgyön.

A családjáért ment

Késsel hadonászva fenyegetőzött a maróci férfi egy bánokszentgyörgyi családi ház udvarán, aki élettársát és gyerekeit akarta hazavinni.

A vita akkor fajult el, amikor a több hónapja ott élő család nem akart vele menni. Ekkor a vádlott megszúrt egy 62 éves férfit, majd a házba menekülő többi lakó közül egy 35 éves nőt, ezután

elmenekült.

Az idős férfi életveszélyesen megsebesült, míg a nő nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett.