Bürokráciacsökkentés: pótcselekvést lát a Policy Agenda

2016.01.27. 08:53

Ha a jelenlegi szerkezetben hajtanák végre az állami bürokráciacsökkentést, az 25-30 ezer embert érinthet - állapította meg a Policy Agenda a legfrissebb elemzésében. Az intézet szerint az osztrák bürokráciacsökkentés lehet a példa. 

Az elmúlt években nőtt az összes foglalkoztatott száma (2012-ben 3,827 millió főre, 2014-ben 4,1 millió főre). A nemzetgazdasági összes létszámnövekedésen belül a közmunkának köszönhetően nőtt a költségvetési szférában dolgozók száma is. A Policy Agenda becslése szerint mindezek alapján emelkedett tovább az állami foglalkoztatottak aránya is, így mostanra 1,13 millió fő dolgozik ebben a szektorban.

154 ezer ember

A Policy Agenda szerint sem az önkormányzati szektorban dolgozóknál, sem a központi költségvetésnél, sem az egészségügy területén, sem a rendvédelmi dolgozóknál nem tud a kormány végrehajtani jelentős létszámú leépítést. Szerintük ennek az az oka, hogy ez túl nagy politikai kockázattal járna, és érzékenyen hatna a kormánypártok támogatottságára is.  

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt jelentős bürokráciacsökkentésről

Forrás: MTI/Bruzák Noémi

A feltételezett létszámleépítésből a politikai és egyéb szempontból veszélyeztetett területeket kihagyva a több mint 1,1 millió állami alkalmazottból tulajdonképpen az átalakítások 154 ezer embert érinthetnek. Természetesen ez messze nem jelenti azt, hogy ennyi munkahely felesleges lenne a jelenlegi rendszerben. Ez a létszám egyénként csak egy kicsivel nagyobb, mint amennyivel a 2009-es gazdasági válság óta nőtt az állami alkalmazottak létszáma.

Ausztria lenne a példa

Érdemi reformot az államigazgatásban csak Ausztria hajtott végre az elmúlt 15 évben. 1999 és 2012 között 35 ezer fővel (21 százalékkal) csökkentették a központi költségvetésben dolgozók számát. Miközben minden hatodik munkahelyet megszüntettek a közigazgatási adminisztráció területén, és 15 százalékkal csökkentették a honvédelmi területen dolgozók létszámát, ugyanakkor növelték a tanárok, az igazságszolgáltatás területén dolgozók létszámát. Azaz nem a fűnyíróelv érvényesült, hanem a differenciált elbírálás elve – mutatott rá a Policy Agenda. 

Elbocsátásokkal is járhat a bürokráciacsökkentés

Forrás: MTI/Ujvári Sándor

Pótcselekvés?

Az ambiciózus magyar kormányzati célok teljesüléséhez (mármint jelentősen kisebb állam) kevés lenne még az osztrák modell is. Ha ezt a mostani szerkezetben hajtanánk végre, akkor körülbelül 25-30 ezer fővel csökkenne az állami foglalkoztatottak száma. A kérdés valójában az, hogy a magyar kormány hozzá mer-e nyúlni olyan, általa tabunak tekintett kérdésekhez, mint az állami cégek esetleges átalakítása, bizonyos területekről való kivonulás. Enélkül csak pótcselekvés az, ami a háttérintézmények átalakítása területén történik – véli az elemző intézet. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK