Balesetbe menekült az embercsempész a rendőrök elől

Vágólapra másolva!
Menekülő embercsempész okozott balesetet az M5-ös autópályán Szeged közelében pénteken hajnalban - tájékoztatott a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Vágólapra másolva!

Várkonyi Gergely elmondta, hogy a szerb sofőr, miután észrevette az őt követő, szirénázó rendőrautót - eddig tisztázatlan körülmények között - nekihajtott az előtte haladó személygépkocsinak. Az ütközés következtében a két jármű az árokba csúszott. Az első adatok szerint a balesetben nyolc személy - köztük az embercsempész - sérült meg, őket a mentők kórházba szállították.

A főhadnagy közlése szerint a szerb férfi autójában a megengedettnél többen, rajta kívül hatan utaztak. Az embercsempészéssel gyanúsítható férfit a rendőrök a kórházban őrzik.