Tüntettek Veszprémben a vörösiszap-ítélet miatt

2016.02.04. 19:11

A vörösiszap-katasztrófa felelőseinek megnevezését sürgette a 2010-es tragédiában leginkább érintett Kolontár polgármestere a Veszprémi Törvényszék előtt a vörösiszapperben hozott elsőfokú bírósági ítélet miatt tartott tüntetésen.

"Ha nem fogunk össze, nem lesz meg a katasztrófa felelőse" - jelentette ki Tili Károly (független), hangsúlyozva: a térség lakói nem tudják elfogadni a törvényszék január 28-án hozott felmentő ítéletét és csak az összefogás erejében bíznak.

Nincs arányban a tragédiával

A demonstráción - amelyen mintegy ötven ember vett részt, főként az érintett Veszprém megyei települések lakói - Ferenczi Gábor (Jobbik), Devecser polgármestere azt emelte ki, hogy a parlamenti vizsgálóbizottság álláspontja szerint a Mal Zrt. vezetése a felelős a katasztrófáért. Hozzátette: az ítélet nincs arányban a tragédiával. Nem elfogadható, hogy nincsenek felelősök, de az is elfogadhatatlan lenne, ha "a kisemberek vinnék el a balhét", hiszen nem a gátőr vagy a szivattyúkezelő hibája okozta a katasztrófát - szögezte le Devecser polgármestere. Ha a Mal Zrt. teljesítette volna környezetvédelmi vállalását, folyamatosan végzett volna ellenőrzéseket, akkor nem következett volna be a tragédia - tette hozzá.

Devecser polgármestere beszédet mond a vörösiszapperben született ítélet miatt

Forrás: MTI/Bodnár Boglárka

Csak letöltendőt tart elfogadhatónak

Marton Zsolt, Somlóvásárhely független polgármestere is a katasztrófa "valódi okozóinak" mielőbbi megtalálását sürgette. Kepli Lajos jobbikos parlamenti képviselő, aki a vörösiszap-katasztrófát vizsgáló parlamenti bizottságot vezette, azt mondta: csak letöltendő börtönbüntetést tart elfogadhatónak az ügyben.Elfogadhatatlannak nevezte, hogy a magyar állam térítette meg a károkat az adófizetők pénzéből, nem pedig a katasztrófa felelősei.

A vörösiszap-katasztrófa
A Mal Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el, Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt, Magyarország eddigi legnagyobb ökológiai katasztrófáját okozva. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház pedig lakhatatlanná vált.

Mindenkit felmentett

A Veszprémi Törvényszék első fokon mind a tizenöt vádlottat felmentette a halált okozó gondatlan közveszélyokozás vétsége, a gondatlanságból elkövetett környezet- és természetkárosítás, továbbá a hulladékgazdálkodás rendje megsértésének vádja alól. A törvényszék szerint a 2010. október 4-én bekövetkezett katasztrófa oka "altalaj eredetű stabilitásvesztés" volt, ami miatt a töltés tönkrement.Szabó Györgyi, a büntetőtanács elnöke az ítélet indoklásában azt hangsúlyozta, hogy a perben a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. "nem ül a vádlottak padján". Hozzátette: a cég ellen indított polgári, közigazgatási és egyéb ügyek nem azonosak a büntetőeljárásban vizsgált objektív felelősséggel. A törvényszék személyek büntetőjogi felelősségét vizsgálta, így született meg a felmentő ítélet.

Becsületsértés miatt indult eljárás

A Veszprémi Rendőrkapitányságon zaklatás és becsületsértés miatt indult eljárás csütörtökön, mert a demonstráció napján Veszprém belvárosában több ponton is a törvényszék büntető kollégiumvezetője, Varga Gábor fotójával ellátott plakátokat ragasztottak ki, melyekre trágár kifejezéseket írtak - közölte Orosz Katalin, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Lázár se hagyta szó nélkül

A bíróságoknak érzékelniük kell, hogy az igazságszolgáltatás veszít a hiteléből - mondta a Kormányinfón Lázár János. Ha egy tíz halálos áldozattal járó esemény felelős nélkül marad, akkor valami gond lehet a szabályokkal - fogalmazott a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK