Ismét kétharmadot szerezne Orbán Viktor

népszavazás
Budapest, 2015. május 17. Orbán Viktor miniszterelnök kilép a szavazófülkéből a Normafa helyreállításáról tartott helyi népszavazáson a XII. kerületi 53. szavazókörben, a Zugligeti úti Általános Iskolában, ahol feleségével, Lévai Anikóval leadták szavazatukat 2015. május 17-én. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Ha most vasárnap tartanák a választásokat, akkor csak a XIII. kerületben tudna győzni a baloldal, a Jobbik pedig egyetlen körzetben sem végezne az első helyen – derült ki az Origo által készített mandátumbecslésből. A Fidesz-KDNP megszerezné a kétharmados többséget, míg az LMP nem jutna be az Országgyűlésbe.
Vágólapra másolva!

A januárban készített közvélemény-kutatások szerint a Fidesz-KDNP megszerezné a kétharmados parlamenti többséget – derült ki az Origo által készített mandátumbecslésből. Az utóbbi időben elemzői körökben vetették fel, ha a parlament nem fogadja el az alaptörvény hatodik módosítását, akkor a Fidesz akár előrehozott választást is kiírhat. A kormánypártok tagadták, hogy ilyenre készülnének.

Megnéztük, milyen eredmény születhetne.

A hatodik alaptörvény-módosítás esetleges kudarca esetén Somogyi Zoltán szerint a Fidesz előrehozott választást tartana Fotó: Origo

Közel 50 százalékon a Fidesz

A parlament várható összetételét a 2014-es listás eredményekből próbáltuk felvázolni, vegyítve a legutóbbi pártpreferencia-felmérésekkel. A mögöttünk hagyott hónapban öt intézet készített felmérést a pártok támogatottságáról: a Századvég, a Medián, a Tárki, a Nézőpont Intézet és a Publicus Intézet. Az elemzéshez a biztos pártválasztókra vonatkozó adatokat használtuk föl, mivel az számít az esetleges választáshoz legközelebbi várható eredménynek. Végül pedig a biztos szavazói számokból átlagot vontunk.

Mindezek alapján

a Fidesz-KDNP az öt intézet átlaga alapján 49 százalékon állt januárban.

A Jobbik 20,2, az MSZP 14,8, a Demokratikus Koalíció 7, az LMP 4,2, az Együtt 2, a Párbeszéd Magyarországért 0,6, az egyéb pártok 2,4 százalékon álltak. A legmagasabb Fidesz-támogatottságot a Tárki mérte (54 százalék), míg a legalacsonyabbat a Nézőpont Intézet (44 százalék).

Baloldali torta

Az intézetek között abban volt még jelentős különbség, hogy míg a Nézőpont és a Publicus a teljes népesség körében a Jobbiknál erősebb MSZP-t mért, addig a többiek szerint a radikálisok még a szocialisták előtt vannak. Jelentős eltérés mutatkozott az MSZP és a DK közötti különbség nagyságában is. Míg a Publicus Intézet szerint az MSZP a biztos szavazók között 18 és a DK 5 százalékon állt, addig a Századvégnél az MSZP 14, a Gyurcsány-párt pedig 10 százalékon volt.

Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont vezetője azzal magyarázta ezeket az eltéréseket, hogy mind a szocialisták, mind a DK nagyjából ugyanazt a tortát szeletelik. A két párt szavazóinak a fejében még mindig nem teljesen vált el egymástól az MSZP és a DK. Éppen ezért bármennyire is különbözik egymástól a két párt,

egy MSZP-s bármikor szavazna Gyurcsányra,

míg a DK táborában is nagyon sokan átszavaznának a szocialistákra.

Gyurcsány Ferenc az MSZP szavazóira hajt Fotó: Szabó Gábor - Origo

Csak a XIII. kerület

Egyik modellünkben azzal számoltunk, hogy egy mostani éles választási szituációban az MSZP, a DK, az Együtt és a PM közösen indulna. Minden bizonnyal ezek a pártok 2018-ban is össze fognak állni, mivel egyikük sem lenne képes jelenleg egyedül leváltani az Orbán-kormányt. A négy párt közösen 23,8 százalékon állt a januári felmérések átlaga alapján.

Egy ilyen helyzetben a Fidesz 135, a baloldali összefogás 35, a Jobbik pedig 29 mandátumot szerezne az adatok szerint. A kormánypártok 105 egyéni körzetben nyernének, míg a baloldali összefogás csak a XIII. kerületet lefedő 7-es számú budapesti körzetben tudna az első helyen végezni. A kormánypártok így két mandátummal a kétharmados többség felett lennének.

A XIII. kerületet leszámítva mindent vinne a Fidesz Forrás: Origo

Hiba lenne külön indulni

Persze egy ilyen modellezésnél érdemes óvatosan bánni a számokkal. Többek között azért, mert nem tudjuk figyelembe venni az egyéni jelöltek befolyásoló szerepét, pedig az döntő jelentőségű is lehet. Nem ritka, hogy az egyéni jelöltek helyi népszerűségük miatt lényegesen jobban szerepelnek, mint a pártjaik. Szegeden például

Botka László 2010-ben 10-12 százalékponttal szerepelt jobban, mint az MSZP.

Ha a baloldali pártok külön indulnának, akkor a Fidesz az összes választókerületben győzne, közel háromnegyedes többsége lenne az Országgyűlésben. A külön indulás, a jelenlegi erőviszonyok mellett gyakorlatilag a baloldal végét jelentené Magyarországon. Nem is valószínű, hogy ilyen forgatókönyvben gondolkoznának. Salgótarjánban minden különösebb vita nélkül sorakozott föl az összes baloldali erő Fekete Zsolt mögött.