Nincs olyan, aki ne csúszna el néha

2016.02.09. 16:34

Sokat vártak Orbán Viktorra Kecskeméten a városházán, ehhez képest keveset beszélt. Még többet vártak rá a városháza előtt a téren, de ott még kevesebbet beszélt. Kifutópálya, körgyűrű, vasút, kisunoka, tanyasi létforma, valamit valamiért.

Majdnem 100 milliárdot itt hagytam"  - mondja Orbán Viktor Kecskeméten, a városháza előtt a körülötte álló körülbelül 40 embernek. A miniszterelnököt laza sünben védik a biztonságiak, akik látszólag rendszertelenül oszlanak el az embermasszában. A vezetőjük ott áll Orbántól egy méterre. Néha belebeszél az ingujjába, és az állával irányítja az embereit.

Lehet, hogy nem is fog velem kezet?

Kedd délelőtt van, és Orbán Viktor azért jött, mert Kecskemétet is érinti a Modern Városok ígérgetőturné. A tavaly indult program lényege, hogy a kormányfő végigjárja a megyei jogú városokat, megkérdezi, hol milyen fejlesztésre van szükség, majd aláír egy megállapodást a polgármesterrel arról, hogy a település megkapja, amit kér.

Van-e kisunokája?

Forrás: hu-hu.facebook.com/orbanviktor

"Lehet, hogy velem már nem is fog kezet?" - kérdezi az egyik, külső körbe szorult hölgy egy másiktól. A városháza előtti "tömegben" főleg piros-fehér-zöld baseballsapkás férfiak, jól öltözött öregurak, izgatottan toporgó hölgyek állják körül a kormányfőt, a többeknél is "Hajrá, Fidesz!" tábla van.  A miniszterelnök fekete kisbusza járó motorral vár pár méterrel arréb.

Valami nincs semmiért

Egy hölgy a város nehéz sorsú embereiről mesél éppen. Orbán gondterhelt, aggódó arccal hallgatja. "Valami nincs semmiért" - magyarázza Orbán a közmunka lényegét a hölgynek.

Váci Mihály: Valami nincs sehol

Süvítnek napjaink, a forró sortüzek,
– valamit mindennap elmulasztunk.
Robotolunk lélekszakadva, jóttevőn,
– s valamit minden tettben elmulasztunk.
Áldozódunk a szerelemben egy életen át,
– s valamit minden csókban elmulasztunk.

Mert valami hiányzik minden ölelésből,
– minden csókból hiányzik valami.
Hiába alkotjuk meg s vívunk érte naponta,
– minden szerelemből hiányzik valami.
Hiába verekszünk érte halálig: – ha miénk is,
– a boldogságból hiányzik valami.

(részlet)

A tanya egy jó létforma, ha nem roncstelep." Ezt már egy önmagát parasztnak valló férfinak mondja.

Más elnök kerüli a parasztot

"Bocsánat, odaengedne?" - mondja az előtte állónak egy magas hölgy, aki szintén a miniszterelnök közelébe akar férkőzni. Az előtte álló hátranéz. Körszakállas, napszemüveges férfi. Barátságtalanul bámul a nőre, majd szó nélkül visszafordul. 

A téren várták Orbán Viktort

Forrás: hu-hu.facebook.com/orbanviktor

Közben Orbánt tovább bombázzák a kérdésekkel. "Van már kisunokája?" "Még nincs, de majd lesz." "Köszönöm szépen a választ." Páran a téren megállnak, és a nyüzsgést nézik, de a legtöbben csak mennek a dolguk után. Más elnök messzire elkerüli a parasztot"  - mondja a tanyasi férfi.

Nagypapa 45?

"No és mondja meg, de becsülettel! Dolgoznak rendesen?" - kérdezi Orbán a közmunkáért felelős önkormányzatis hölgyet. "Ó igen, jók az arányok. Olyan is van, hogy a nagypapa hozza az unokáját." Ja, és a nagypapa is csak 45 éves, igaz?"  - tréfál Orbán, majd mire a közönség nevetése elhal, már nincs is ott.

Elvitte a fekete kocsi.

Odabent, korábban

A városháza díszterme még egyes katolikus templomokat is megszégyenítene. Gigantikus csillár, festett üveg ablakok, festmények mindenhol. A pulpitust jobbról két szent és egy könyves (István, László, Kálmán), balról pedig a II. Rákóczy Ferenc, Bethlen Gábor, Zrínyi Miklós trió fogja közre. Az érdeklődés nagy. Annyian vannak, hogy pluszszékeket kell hozni a hivatalos kezdési időpont előtt 5 perccel.

Orbán Viktor és Szemereyné Pataki Klaudia polgármester 69 perc késéssel érkezik meg.

A formaságokat gyorsan lezavarják, aláírják mindketten a Modern Városok-szerződést.

"Tizenhat milliárd forint adósságot vett le a kormány a város válláról - emlékeztette a kecskemétieket Orbán Viktor. - A most következő dolgokról érdemes tudni, hogy egy olyan ország tudja teljesíteni, ami

6 évvel ezelőtt a pénzügyi összeomlás szélén volt, sőt össze is omlott, és adósrabszolgaságra jutott."

A Kecskemét körüli útgyűrűből már nem sok hiányzik

A miniszterelnök azt ígérte, hogy 25 milliárd forintot adnak a városnak egy gazdaságfejlesztési alapra, építenek egy polgári célú kifutópályát a helyi repülőtérre, segítenek kielégíteni a bővülő energiaigényeket, körgyűrűt építenek a város köré 18 milliárdból, egyetemi-ipari kutatóközpontot építenek, fejlesztik a helyi vasutat, másfél milliárdot költenek a helyi oktatás fejlesztésére, 4 milliárdból a városházát is felújítják.

"Itt írjuk alá"

Forrás: MTI/Ujvári Sándor

Ami a vasutat illeti, rendbe teszik a főpályaudvart, és egy közös fejlesztési tervet is akarnak csinálni az elővárosi vasútról.

A polgármester szerint a munkát még az idén elkezdik.

Beszéljék meg előtte

"Inkább jó, mint rossz" - értékeli a kormányt egy bicikliző, ősz hajú férfi a téren. "Nincs olyan ember a föld hátán, aki ne csúszna el néha. És úgyse lesz olyan, hogy mindenkinek jó lesz.

De ezek legalább próbálkoznak."

Sokan voltak

Forrás: MTI/Ujvári Sándor

A férfinak megvan a véleménye a pedagógustüntetésekről. Tudja, mit beszél, ő maga is iskolában dolgozott, igaz, nem tanárként. Gondnok volt. "Nehogy már az egyetemen azt mondogassák, hogy ezt én nem így tanultam, hanem úgy. Az egységes tankönyv az kell. De beszéljék meg előtte."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Most
Top 12 óra