A közlekedési vállalatok segítenek az influenza megelőzésében

2016.02.19. 13:00

A nagy utasforgalmat bonyolító közlekedési vállalatok és a Budapest Airport is sokat tesz azért, hogy lehetőségeihez képest megtegyen mindent az influenzás megbetegedések elkerüléséért. A járműveket rendszeresen takarítják és fertőtlenítik, dolgozóiknak pedig biztosítják az influenza elleni védőoltást.

Danielisz Ágnes, az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatala járványügyi főosztályának vezetője a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren tartott pénteki sajtótájékoztatón elmondta, a járvány január végi kialakulása óta hétről hétre egyre többen fordulnak influenzás panaszokkal orvoshoz. 

A megbetegedés elkerülése érdekében a szakember gyakori szappanos kézmosást, kézfertőtlenítő szerek használatát és azt javasolja, hogy lehetőleg zsebkendőbe tüsszentsünk.

Oroszországban már 126 ember halt meg

Forrás: RIA Novosti/Aleksandr Kondratuk

Ingyenes oltás és plakátok Ferihegyen

A Budapest Airport már tavaly novemberben, az influenzaszezon előtt megkezdte a felkészülést, a cég ingyenesen juttatja dolgozói részére az influenza elleni védőoltást, amennyiben azt kérik – számolt be Hardy Mihály kommunikációs igazgató.

Az utasok figyelmét a mosdókban elhelyezett, a tisztiorvosi szolgálat által készített plakátokon hívják fel a személyes higiéné fontosságára, de a reptérnek és az ott lévő cégeknek van kidolgozott pandémiás terve is, amelyet rendszeresen frissítenek.

A megelőzés fontos, hiszen 15-20 ezer ember fordul meg naponta a budapesti repülőtéren.

Fertőtlenítik a kapaszkodókat

Kiss Anita, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium sajtófőnöke beszámolt arról, hogy a tárcához tartozó Volán-társaságok és a regionális közlekedési vállalatok influenza idején gyakrabban takarítják járműveiket, hangsúlyt helyezve a kapaszkodók fertőtlenítésére, amelyet antimikrobiális bevonattal látták el kétszáz járaton.

A Szerencsejáték Zrt. a lottózókban dolgozó kollégák számára biztosít fertőtlenítő folyadékot, de azt az ügyfelek is használhatják.

A MÁV is odafigyel a vonatok gyakoribb fertőtlenítésére és az utasokkal közvetlenül érintkező munkatársai védelmére – tette hozzá Lőcsei Virág, a csoport szóvivője.

A Zika-vírus még nem ért ide

A Zika-vírus esetleges behurcolását firtató kérdésre Danielisz Ágnes elmondta, hogy Európában és Magyarországon nem fordulnak elő azok a szúnyogfajták, amelyek a vírust terjesztik, és annak is kicsi a valószínűsége, hogy turistaként valaki behurcolja a vírust.

Az Aedes Aegypti lárvái. Ez a szúnyog nem él meg nálunk

Forrás: AFP

Fertőzöttet még nem találtak Magyarországon, és bár ennek a lehetősége fennáll, járvány kialakulásától nem kell tartani.

A fertőzött latin-amerikai területekről nincs közvetlen légi járat Magyarországra, és az időjárás sem kedvez e szúnyogfajta fennmaradásának ezen az éghajlaton – tette hozzá Hardy Mihály. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Most
Top 12 óra