Nem hagyná futni a porschést az Amnesty

2016.02.19. 11:38

Az ügyészséghez fordult az Amnesty International Gyűlölet-bűncselekmények Elleni Munkacsoportja, amiért a rendőrség megszüntette a menekültek segítőit fenyegető porschés elleni eljárást.

Az Amnesty munkacsoportja (GYEM) már a cselekmény minősítése ellen is tiltakozott, szerinte ugyanis a férfi gyaníthatóan a menekültekkel szembeni ellenérzése miatt követte el a bűncselekményt. A rendőrség azonban nem változtatott a cselekmény minősítésén, ellenben – a GYEM szerint szakmailag elfogadhatatlan érvek alapján – megszüntette a nyomozást. 

Ezért az Amnesty munkacsoportja a Legfőbb Ügyészséghez fordult a nyomozás megszüntetésének felülvizsgálata és a cselekmény minősítése érdekében. 

A terrorelhárítók fogták el

Az Origo is beszámolt arról, hogy a rendőrség megszüntette az eljárást annak a férfinak az ügyében, aki még tavaly szeptemberben fenyegette meg az M7-esen vonuló menekülteket segítő kisbusz sofőrjét. A Porschét vezető férfit a terrorelhárítók fogták el, a DK feljelentése alapján pedig garázdaság miatt indult ellene eljárás. 

Drámai jelenetek helyszíne volt tavaly szeptemberben a Keleti pályaudvar. A kétségbeesett menekültek, miután nem juthattak fel a vonatokra, onnan indultak el gyalog az osztrák határ felé

Fotó: Polyák Attila - Origo

Az incidens tavaly szeptember 4-én történt, a férfi a kocsijából kipattanva az autópályán Győr felé vonuló menekültek közül többeket segítő, felvevő kisbusz sofőrjéhez lépett, és káromkodva kérdőre vonta a nőt, miért segíti a menekülteket. A történteket a 24.hu kamerája rögzítette. 

A felvételen jól látható, hogy a férfi ócsárolta a kisbusz vezetőjét és utasait. Később a stábnak a kisbuszban utazó két nő elmesélte: a férfi azzal fenyegetőzött, hogy megöli őket, illetve azt állította, hogy kézigránátot dob be a kocsiba. 

Legfeljebb zaklatás?

Az Origo birtokába került rendőrségi határozatból kiderült, hogy azért szüntették meg a férfi ellen az eljárást, mert tette a rendőrök szerint nem meríti ki a garázdaság vétségét, a sértett járművében rongálást, másnak sérülést nem okozott, így az erőszak a magatartásából hiányzik.  A határozat szerint a férfi tette zaklatásnak minősülhet, de a sértettek zaklatás miatt nem kívántak magánindítvánnyal élni. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK