Vágólapra másolva!
A férfi már hónapok óta terrorizálta a családját. Az, hogy mi folyik a dunakeszi családban úgy derült ki, hogy a férfi egy nap az autók elé lökte nevelt lányát. A kislány nem sérült meg, nevelőapja rendőrkézre került.
Vágólapra másolva!

A férfival szemben most kiskorú veszélyeztetése és súlyos testi sértés kísérlete a vád - közölte a Pest Megyei Főügyészség.

A nyomozás során kiderült: a férfi két éve kezdett rendszeresen inni, ami után rendszerint terrorizálta nevelt gyerekeit, egy kisfiút és egy kislányt.

Majdnem megölte nevelt lányát a dunakeszi férfi. (Képünk illusztráció) Forrás: AFP/ANP

Gyakori volt, hogy éjszaka felébresztette a gyerekeket és kiabált velük. A lányt számos esetben trágár módon szidta, a semmiért megverte, megrugdosta. A fiút is többször azzal fenyegette meg, hogy megöli, megveri. Őt is többször megütötte, az ágyról ledobta a földre. A férfi mindezt konkrét ok nélkül, az alkohol miatt tette.

A gyerekeket azzal is megfenyegette, hogy ha panaszkodnak az anyjuknak, ledobja őket a 8. emeletről.

Tavaly februárban a férfi nevelt lányával a dunakeszi vasútállomásra tartott, út közben folyamatosan veszekedett a kislánnyal, a kabátjánál fogva rángatta, szidta. Egyszer csak a lányt a járdáról az úttestre lökte, az arra haladó autók éppen hogy eltudták kerülni a gázolást. Az eset után a férfit a rendőrök elfogták és őrizetbe vették.

A férfit most kiskorú veszélyeztetése, és súlyos testi sértés bűntettének kísérletável is vádolják. A Dunakeszi Járási Ügyészség börtönbüntetésre tett indítványt, a férfi előzetesben várja a tárgyalást.