Elszabadultak az indulatok Salgótarjánban

FOTÓ FOTÓTÉMA városkép villám villámlás vihar FOTÓ FOTÓTÉMA városkép villám villámlás Villámok Salgótarján felett
Villámok Salgótarján felett
Vágólapra másolva!
Büntetőfeljelentésektől és fenyegetésektől hemzseg a salgótarjáni polgármester-választás kampánya. A két nagy párt jelöltje fej fej mellett áll, így még semmi sem dőlt el a február 28-i választás előtt. Kormánypárti forrásaink is kiélezett küzdelemre számítanak.
Vágólapra másolva!

Célegyenesbe fordult a salgótarjáni polgármester-választási kampány. A városban a korábbi, MSZP-s városvezető halála miatt járulhatnak az urnákhoz február 28-án. Az előzetes felmérések szerint Fekete Zsolt, a baloldal és Simon Tibor, a Fidesz jelöltje fej fej mellett áll. 2014 őszén 50 szavazattal az MSZP győzött.

A Medgyessy-faktor

A február 28-i választás előtt jól látszik, a Fidesz nagyon erős kampányt folytat. Ennek az az oka, hogy Székyné Sztrémi Melinda, a város 2006-2014 közötti fideszes polgármestere korábban nem élvezte olyan mértékben a helyi pártvezetők bizalmát, mint most Simon Tibor. Éppen emiatt nem a korábbi polgármesterét indította a Fidesz a városban, hanem új emberrel próbálkozik – mondták kormánypárti forrásaink.

Egyelőre Fekete Zsolt, a baloldal jelöltje tűnik esélyesebbnek Fotó: Polyák Attila - Origo

Fideszes forrásaink úgy értékelték Fekete Zsolt személyét, hogy egy gyenge jelölt, de az MSZP még mindig nagyon komoly hívószó Salgótarjánban. A baloldal jelöltjének az a nagy előnye, hogy az esetében is

működhet az úgynevezett Medgyessy-szindróma.

Ennek a lényege, hogy Medgyessy Péter azért tudta megverni Orbán Viktort 2002-ben, mivel szimpatikusabb volt az emberek szemében az esetlensége, mint a miniszterelnök profi stílusa. Ugyanez működhet most Salgótarjánban is, de azért túlzás lenne Simon Tibort Orbán Viktorhoz hasonlítani – mondták a kampányra rálátó forrásaink.

Gödörben van Salgótarján

A választás többek között azért kétesélyes, mert a baloldali szavazók közül is sokan látják, hogy az elmúlt másfél év nem volt egy diadalmenet. A város csődben van, de ennek ellenére a balos szavazók nem fognak Simonra szavazni. A bizonytalanokat pedig az állíthatja az ellenzék mellé, hogy a városban megforduló országos fideszes vezetők egyáltalán nem számítanak népszerűnek, és taszítólag hatnak – fogalmaztak forrásaink.

Simon Tibor, a Fidesz-KDNP jelöltje nincsen kedvező helyzetben, mivel a város és térsége nincsen jó helyzetben Fotó: Polyák Attila - Origo

A kormánypárt többek között azért sem népszerű a városban, mert az összes megyei jogú város közül Salgótarjánban a legrosszabb a helyzet. Egerben, Miskolcon vagy Nyíregyházán is jóval kisebb a munkanélküliség, mint Nógrád megye székhelyén. A Fidesz lassan hat éve van hatalmon, és ebben a térségben eddig még

nem tudott semmilyen értékelhető eredményt felmutatni.

Folyamatos az elvándorlás, aminek a fékezésére egyelőre remény sincs. Mindezek az ellenzék malmára hajtják a vizet – mondták kormánypárti forrásaink.

Fekete elítélte

Időközben a salgótarjáni kampányhajrában kezdenek elszabadulni az indulatok. Az egyik, MSZP-t támogató közösségi oldalon halálosan megfenyegették Simon Tibort. A „Tarjáni Fészek” oldalon egy hozzászóló azt írta Simonról, „a Duna-parton neki is lenne hely a többi szarházival együtt, csak nem egymás mellé kellene állítani őket, hanem egymás mögé, mert drága a golyó”. Egy másik ellenzéki szimpatizáns azt tette ehhez hozzá, hogy „egy rendes fegyverhez szurony is tartozik. A golyó csak megváltás lenne neki”.

Kemény a kampány Fotó: Polyák Attila - Origo

Fekete elhatárolódott a hozzászólásoktól,

a Fidesz büntetőfeljelentést tett.

Fekete Zsolt a saját Facebook-oldalán ítélte el a fideszes riválisát fenyegető bejegyzéseket. A baloldali politikus azt mondta, több alkalommal felkért minden választópolgárt, hogy az obszcén megnyilatkozásoktól és bejegyzésektől tartózkodjanak. Nem sértegetni, rágalmazni kell a politikai szereplőket és családtagjaikat, hanem február 28-án el kell jönni szavazni, és ott kell kifejezni a véleményüket.

Brókerezés

Lukács Zoltán még a múlt héten azt mondta, hogy Simon Tibor hozza nyilvánosságra a brókermúltjával kapcsolatos önkormányzati vizsgálat összes dokumentumát. Az MSZP azt ajánlja, hogy ha a kormánypárt embere erre nem hajlandó, akkor

azonnal lépjen vissza a polgármester-jelöltségtől.

Simon Tibor minderre azt közölte, büntetőfeljelentést tesz Lukács ellen, mivel a szocialista politikus a becsülete csorbítására alkalmas valótlan tényeket állított, ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezéseket használt.

Fekete Zsoltnak nehéz dolga lesz, ha nyer Fotó: Polyák Attila - Origo

Nagy vihart kavart a kampányban, hogy Kövér László azt mondta, az embereknek nem szabad hibázniuk, olyan polgármestert kell választaniuk, aki partnere tud lenni a kormánynak. A legjobban Dömsödi Gábor, Pásztó független polgármestere akadt ki, aki szerint Kövér László azért kapja a fizetését, hogy együttműködjön azzal, akit a nép választ, nem pedig azért, hogy nyomásgyakorlással kampányoljon a neki kedves polgármesterjelölt mellett, ez utóbbi megengedhetetlen.

Hajszállal vezet a jobboldal

Ami a február 28-i időközi választást illeti, a jelöltek esélyeit az Origo is igyekezett felmérni: szavazást indítottunk. A múlt héten közzétett szavazásra eddig több mint 11 ezer voks érkezett, és

a nem reprezentatív felmérés jelenlegi állása szerint hajszállal vezet a jobboldali jelölt,

ugyanis Simon Tiborra az Origo-olvasók 43 százaléka szavazna, míg az ellenzéki jelöltre, Fekete Zsoltra 41 százalék.

Alábbi cikkünkben továbbra is szavazhat: ön kire adná a voksát?