Kövér ismét lekommunistázta az MSZP-t

Horizontal
Kövér László 2002-es kijelentése nagy valószínűséggel a Fidesz győzelmébe került
Vágólapra másolva!
Nem megoldásról, hanem precedensről van szó a bevándorlási kvóták ügyében, amely arról szól, hogyan lehet újabb lépést tenni az Európai Egyesült Államok irányába szerződésmódosítás nélkül - hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Karc FM kedd reggeli műsorában.
Vágólapra másolva!

A házelnök értékelése szerint a visegrádi négyek (V4) nem azért „ágálnak” a kvóta ellen, mert ne tudna elviselni a költségvetésük, a társadalmuk 1-2 ezer migránst, hanem azért, mert ha befogadják őket, akkor holnap semmi sem akadályozza meg az Európai Uniót, hogy „ki tudja, hány tízezer migránst varrjanak a nyakunkba, holnapután meg olyan döntéseket erőszakoljanak ránk, amit mi nem akarun, és aminek nincs meg a közösségi jogban az alapja”.

Most a kvóták ügyében, holnap másban igyekeznek kreatívan értelmezni az EU brüsszeli intézményeinek hatáskörét és jogalap nélkül rákényszeríteni az „úgymond közös értékeket” a tagállamokra, amelyek

védik a maguk nemzeti szuverenitását –

hangoztatta.

Kövér László kreatív értelmezésről beszélt Forrás: AFP/Attila KISBENEDEK/Attila Kisbenedek

Kövér László kiemelte azt is, hogy a fejlesztési források szűkítésével való fenyegetés „semmi alappal nem rendelkező árukapcsolás”, egyfajta politikai fegyver, ami „akkor működne, ha megijednénk, de nincs okunk meghátrálni”.

A baloldal szavazókat akar importálni?

A házelnök fontosnak nevezte, hogy a V4-ek stratégiai együttműködése a migrációs helyzet elmúlása után is tartós maradjon. Mint mondta, eddig praktikus, jórészt gazdasági ügyekben volt jó közös munka, most viszont eljött a pillanat, amikor tudatosítani kell azt, hogy közös kultúrához tartozunk.

Az európai nemzetek családján belül is rendelkezünk olyan történelmileg determinált különlegességekkel, amelyek összekötnek és másoktól megkülönböztetnek – fejtette ki Kövér László, aki szerint

nem egymásban kell látni az ellenséget,

hanem fel kell készülni a jövőre, amikor „együtt kell megvédenünk a Kárpát-medencét”.

Kövér László beszélt arról is, hogy a baloldal a bevándorlás támogatásával nemcsak szavazókat akar „importálni”, hanem fel akarja oldani a nemzeti kultúra sokszínűségére, a kereszténységre épülő civilizációkat, és „megpróbál egy olyan mixet összezagyválni a különböző kultúrájú népelemekből a világ legkülönbözőbb pontjain, aminek a végén nincs semmiféle identitása”.

Ismét kiosztotta az MSZP-t Kövér László Fotó: Marton Szilvia - Origo

Ezt a politikát azzal jellemezte: nemzet, hit és család is tűnjék el. A család felbomlasztásának fontos eszközeként említette, hogy az emberek évezredeken keresztül magukkal hordott nemi identitását, az ebben való biztonságát mára sikerült jelentős mértékben aláásni. „Létrejön majd valamikor az ő szándékaik szerint egy olyan massza, amit a médián keresztül természetesen korlátlanul lehet manipulálni, mindenféle ellenérzés vagy ellenszegülés nélkül” – fogalmazott az Országgyűlés elnöke.

Kövér: Nehezebb hiszterizálni

Kövér László a hazai baloldalról szólva azt mondta: amíg porondon maradnak, addig a kormánynak úgy kell politizálnia, hogy

a legalapvetőbb nemzeti érdekekben sem számíthat rájuk.

Az MSZP a bolsevik kommunista párt szellemi, erkölcsi és anyagi örököse, nem volt képes elszakadni ezektől a gyökereitől, mindig nemzetköziségben gondolkodtak – mondta.

A házelnök a salgótarjáni látogatásának baloldali fogadtatását firtató kérdésre azt felelte: ma már nehezebb hiszterizálni, indulatból ugrasztani a társadalom nagy részét, „ugyanaz a lemez, ami volt 2002-ben (...), csak már kicsit serceg, már ugrik a tű, már semmi sem a régi”.