Halálos gázolás a gödöllői HÉV vonalán

hév, halálos baleset, mátáyásföld
A szerda délutáni baleset halálos áldozatának holttestét emelik be egy autóba.
Vágólapra másolva!
Halálos gázolás történt a gödöllői (H8-as) HÉV vonalán, a Mátyásföld, Imre utcai megállónál szerda délután.
Vágólapra másolva!

Elütött a HÉV egy embert a XVI. kerületben, a Veres Péter úton, az Imre utcai megállónál. A fővárosi tűzoltók jelentős erőkkel érkeztek a baleset helyszínére, ahol a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani. A XVI. kerületi Veres Péter úton történt baleset miatt az érintett szakaszon félpályán halad az autóforgalom.

A szerda délutáni baleset halálos áldozatának holttestét emelik be egy autóba Forrás: Dudus Ágnes

A Budapesti Közlekedési Központ Facebook-oldalán azt közölte: a H8-as HÉV az Örs vezér tere és Cinkota között egy vágányon közlekedik, ezen a szakaszon pótlóbusz is viszi az utasokat.