Sokan a kopaszoknak drukkolnak

2016.02.24. 17:28

Míg sokan a demokráciát temetik a Nemzeti Választási Iroda hétfői blokádja miatt, mások azoknak a kopasz, erős embereknek drukkolnak, akik megakadályozták, hogy a szocialista Nyakó István elsőként adhassa le népszavazási kezdeményezését. A biztató hozzászólásokból válogattunk.

  • Önkényuralmi módszerek, az ellenzék akadályozása és fizikai megfélemlítése.
  • Kisportolt fiatalok segítettek egy asszonynak, ha ezzel akadályozták az MSZP-t, annál jobb.

Mindkét álláspontot megtaláltuk az internetes fórumokon azután, hogy  kedden reggel kopasz, kigyúrt férfiak csoportja foglalta el a Nemzeti Választási Iroda épületét, és élő pajzsként biztosították, hogy a kíséretükben érkező asszony, Erdősi Lászlóné elsőként adhassa le a vasárnapi boltzárról szóló népszavazási kezdeményezését. 

Egyike azon férfiaknak, akik részt vettek a Nemzeti Választási Iroda blokádjában

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Az önkéntes testőrök akciójukkal kiütötték a szocialisták indítványát: Nyakó István hiába érkezett reggel hatkor a helyszínre, a blokád miatt már csak az asszony után állhatott a regisztráló felülethez, kezdeményezését ezért várhatóan újra be kell adnia. 

Az Origo-szavazás résztvevőinek többsége úgy látja, a Fidesz állhat a keddi balhé mögött, de sokan ezt másként gondolják. 

Hülyét csináltak az MSZP-ből

Deutsch Tamás szerint az MSZP és a kopaszok között annyi történt, hogy „Először is a kopaszok közül egyet az MSZP elnökévé választottak. Ennyi.” 

Nekem tetszik!”  – így üdvözölte a kopaszok megmozdulását Bencsik András. A Magyar Demokrata főszerkesztője Facebook-bejegyzésében érezhető szimpátiával ír a „kopasz és izmos férfiak” csoportjáról, akik szerinte hülyét csináltak az MSZP-ből. 

„Úgy alakult”, hogy Nyakó István csak másodikként adhatta le népszavazási kezdeményezését

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Bencsik András szerint „valahogy úgy alakult”, hogy 4 másodperccel előbb pecsételték le Erdősi Lászlóné beadványát, mint a szocialista Nyakó Istvánét, és most „ezért vonít az ellenzék”, Gyurcsánytól Vonáig, hogy vége a demokráciának. 

Dübörgő demokrata

Ennél is érdekesebb Bencsik András demokráciával kapcsolatos felvetése: „ha Nyakó előz be 4 másodperccel, akkor minden rendben volna? Akkor dübörögne a demokrácia?” 

– kérdezi a főszerkesztő. 

Sokan egyetértettek Bencsik Andrással

Forrás: Origo

Bencsik Andrással sok kommentelő egyetértett: József szerint „ha csak ketten álltak volna benn, akkor Nyakó úr úgy félrelökte volna a hölgyet, mint kés a vajban!” 

György hozzátette, „a receptdíj elleni népszavazást az elvtársak, ahol tudták, ott akadályozták, pofa be, elvtársak, máskor ne egy hülye intézze a dolgokat”. 

Az idősekkel udvarias kopaszokat méltatja

Forrás: Origo

János hozzászólását már a Szeretlek Viktor! találta: a kommentelő szerint, aki nem tudja értékelni „az idősekkel udvarias kopaszokat, azokat el kellene küldeni csak egy éjszakára a Soros szervezésében Európába utaztatott garázda migránsok közé”. 

Saci az idős asszony miatt, Királyság Magyar a migránsok miatt aggódik

Forrás: Facebook

Saci biztos abban, hogy Erdősi Lászlóné félt az atrocitásoktól, ezért kellett neki a kíséret. Teréz pedig úgy gondolja, a balhés társaságot éppen az MSZP szervezhette a helyszínre. 

Az MSZP-sek hívták őket, véli Teréz

Forrás: Facebook/ http://orbanviktor.tumblr.com/

Háttérhatalmak

Erzsébet viszont konspirációt lát a háttérben: hosszú bejegyzésében kifejti, a kopaszokkal csak a Fideszt akarják gyanúba keverni, és valakik össztüzet zúdítanának a betegen, fáradtan is dolgozó miniszterelnökre és családjára. 

Össztűz a fáradtan dolgozó miniszterelnökre?

Forrás: Origo

A Fidesz részéről Gulyás Gergely, a kormány frakcióvezető-helyettese cáfolta, hogy bármi közük lenne a Nemzeti Választási Irodánál történtekhez. 

Közleményben utasította vissza az FTC is, hogy munkatársaik vagy a Fradi Security Kft. alkalmazottai ott lettek volna a keddi irodafoglaláson, ahogy azt korábban több portál közölte

Sportos fiatalok, securitys mellényben és nélküle

Forrás: Facebook/ Szurkolók Személyiségi Jogok Nélkül-csoport

Egy szurkolói Facebook-csoport viszont két, az akcióban részt vevő férfiról is talált olyan fotót, amin a Fradi Security láthatósági mellényében feszítenek. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK