Bűncselekmény a választási iroda tábláinak leszerelése

2016.02.25. 16:32

A rendőrök szerint 51 700 forintos kárt okozott az az aktivista, aki leszerelte az NVI épületéről az intézmény két tábláját. Ez 1700 forinttal haladja meg a szabálysértés határát, így a tette már bűncselekménynek számít. Gulyás Mártont rongálás mellett kirívóan közösségellenes magatartással is gyanúsítják.

1700 forinton múlott, hogy a Nemzeti Választási Iroda (NVI) épületéről a tábla leszerelése nem szabálysértésnek, hanem bűncselekménynek számít. A szerdai tiltakozó akcióra kiérkező rendőrök ugyanis úgy ítélték, hogy Gulyás Márton 51 700 forintos kárt okozott a bejárat melletti két plexitábla eltávolításával. Ezzel épphogy meghaladta a szabálysértés ötvenezer forintos határát.

A demokrácia szünetel

Gulyás Márton az Origónak azt mondta, hogy szerda délután körülbelül öt-hat órát töltött a rendőrségen. Az aktivista dél körül jelent meg az NVI épületénél hat-nyolc társával, hogy a vasárnapi boltzárról szóló népszavazási kezdeményezés benyújtása körüli botrány ellen tiltakozzon. 

Az akció résztvevői az épületre a kormányzati kommunikácós plakátokra hajazó hirdetményeket ragasztottak ki, amelyeken a következő szöveg volt olvasható:

A közigazgatási reformok jegyében, a további rendbontásokat elkerülése érdekében a hivatalt bezártuk. A demokrácia szünetel.

Az akcióról videó is készült.

Ezen is látható, hogy Gulyás nem csak plakátokat ragasztott, hanem egy kalapáccsal leszerelte a bejárat melletti táblákat is. A kiérkező rendőrök minden résztvevőt igazoltattak, Gulyást azonban elő is állították.

Kirívóan közösségellenes

- Az egyenruhások a helyszínen megállapították, hogy a két plexitábla eltávolításával 51 700 forintos kárt okoztam – mondta az Origónak Gulyás Gergely.

Mivel az okozott kár meghaladja az ötvenezer forintot, így Gulyás tette már bűncselekménynek minősül. Így a Btk. szerint emiatt akárhárom évig terjedő szabadságvesztéssel is sújthatják.Az aktivistát azonban nem csak rongálással, hanemkirívóan közösségellenes magatartással is gyanúsítják.A hatóság szerint ugyanis tette alkalmas volt arra, hogy másokat megbotránkoztasson, illetve másokban félelmet keltsen.

Bíróságra mehet

- A keddi eset bebizonyította, hogyaz NVI már nem képes garantálni a társadalomnak a népszavazási kezdeményezéshez való jogot.Úgy gondoltuk, a hivatal „bezárásával" ezt egyértelművé tesszük – mondta az akció céljairól Gulyás. Az aktivista azonban azt is hozzátette: arra is kíváncsiak voltak, hogy velük szemben hogyan lépnek fel a rendőrök.

Gulyás szerint egy jogállamban teljesen normális, hogy egy ilyen akciónál a rendőrség intézkedik.

- Szerdán az egyenruhások néhány perc alatt meg is érkeztek,miközben azon emberekkel szemben, akik kedden egy egész országban keltettek jogos riadalmat, semmilyen intézkedés nem történt– mondta Gulyás.

Amennyiben az ügyészség megalapozottnak találja a rendőrség gyanúsítását, akkor az ügy bíróság elé kerül.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK