Másfél millió forint került Sickratman számlájára

2016.02.25. 21:54

Nem tudja eltartani magát és két gyermekét, ezért a közösségi oldalon kért segítséget a zenész, énekes, költő Sickratman, alias Paizs Miklós. "Egyebet nem tehetek, minthogy kiírom ide a szégyenemet és a számlaszámomat” – írta a Bëlga együttes egykori alapító tagja.

Paizs Miklóst, Sickratmant a legtöbben a híres Buzi-e vagy? című dal szerzőjeként és előadójaként ismerhetik. 

A művész csütörtöki bejegyzése szerint nagy bajban van. „Nekem, fellépő »művész«-nek, a február a halálos hónap. Eddig kerestem 22 000 Ft-ot, és még kinéz egy olyan 10 000 Ft. 

Januárban kerestem 69 000 Ft-ot (ebben benne van a szülinapi düreres fesztiválom is, ahol ugyan 42 000 Ft-ot kerestem, de olyan költségeim voltak az esttel kapcsolatban, hogy egész konkrétan 2000 Ft-om maradt a végére). Ehhez van két lányom. Munkát egy darabig kerestem, de nem találtam.  Ha találtam, abban se volt köszönet. Már nem keresek, mert nem tudom, merre mozdulhatnék” – írja a számlaszámát a bejegyzés elején és végén is megadó Paizs, hozzátéve: „Nem látom a kiutat. Napok óta 165 forintom van.” 

Hirtelen fordult a világ

Éjjel egy órára másfél millió forintot utaltak át Paizs Miklós számlájára. A következőt posztolta ki közösségi oldalára: „2. Helyzetjelentés. A világ sokkal tovább bonyolódott a szememben az elmúlt pár órában. Kaptam koncertlehetőségeket, aztán éjfél után valamivel megnéztem egy automatában a számlámat is, és 1 575 000 forintom lett. 

Ennyi pénzem még sose volt. Ösztöndíjnak veszem. Bűntudat nélkül fogok művészeti tevékenységet végezni. Köszönöm a lehetőséget, és többet ne küldjetek.”