Évértékelőt tart Orbán Viktor

Orbán Viktor Kriza Ákos  közös sajtótájékoztató Miskolc Fidesz-KDNP-frakcióülés
Vágólapra másolva!
Orbán Viktor miniszterelnök ma délután 15 órától évértékelő beszédet mond. 1999 óta minden év elején értékeli az elmúlt időszak eseményeit, az idei lesz a tizennyolcadik évértékelője.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor - csakúgy, mint tavaly - Budapesten, a Várkertbazárban mondja el hagyományos beszédét. A kormányfő ezúttal is a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület felkérésnek tesz eleget. A szervezet felhívta a figyelmet, hogy a Lánchíd utcában demonstrációt fognak tartani, ezért a Várkertbazárt ne a Clark Ádám tér, hanem a Döbrentei tér felől közelítsék meg a meghívottak.

A miniszterelnök tavalyi értékelőjében arról beszélt, hogy a következő éveknek a minden nap keményen dolgozó emberekről kell szólniuk. A kormányfő előadásában kiállt a polgári Magyarország eszménye mellett.

Szavazzon!

Ön szerint arról szólt 2015, amiről egy éve beszélt Orbán Viktor?