Nem kopott a Fidesz népszerűsége

Vágólapra másolva!
Az éles politikai viták és demonstrációk ellenére a kormánypártok változatlan fölénnyel vezetik a pártok rangsorát februárban a Századvég Alapítvány legújabb, pártok támogatottságát vizsgáló kutatása szerint.
Vágólapra másolva!

A legfrissebb pártpreferencia-felmérésről készült összefoglalóban azt írták: a teljes népesség 34 százaléka a Fidesz-KDNP-t támogatja, a Jobbik támogatottsága 13, az MSZP-é pedig 9 százalékon áll. A Demokratikus Koalícióra (DK) a lakosság 6 százaléka voksolna, az LMP-t 4, az Együttet pedig 1 százalék támogatja. A Századvég szerint a politikai baloldal kisebb pártjai - mint például a PM és a Liberálisok -, külön-külön nem érik el az 1 százalékos támogatottságot sem a teljes választói körben.

A biztos szavazók 46%-a támogatja a Fideszt

A kutatás szerint a biztos szavazó pártválasztók 46 százaléka voksolna a kormánypártokra, ami megegyezik a 2014 tavaszán elért választási eredménnyel. A Jobbik támogatottsága ennek a fele, 23 százalék, az MSZP-t ezen csoport 14 százaléka választaná. A biztos szavazók körében a DK támogatottsága 9, az LMP-é pedig 4 százalék. A kisebb baloldali szervezeteket, mint az Együtt, a PM vagy a Liberálisok, ebben a körben is nagyjából 1 százalék támogatná.

Ezer embert kérdeztek meg

A Századvég telefonos kérdőíves közvélemény-kutatása február 20-25. között készült, ezer véletlenszerűen kiválasztott felnőttet kérdeztek meg. Az elemzésben közölt adatok legfeljebb plusz-mínusz 3,2 százalékponttal térhetnek el attól az eredménytől, amelyet az ország összes felnőtt lakosának megkérdezése hozott volna.