A Posta ezentúl titkos lesz

2016.03.01. 13:17

Korlátozta az Országgyűlés a Magyar Posta adatainak megismerhetőségét.

Az Országgyűlés a fideszes Németh Szilárd kezdeményezésére 118 fideszes és KDNP-s igen szavazattal, 57 nem ellenében fogadta el a postatörvény módosítását kedden. 

Elfogadták a postatörvény módosításátFotó: Origo

A Fidesz alelnökének eredeti előterjesztését az ellenzéki pártok és civil szervezetek mellett Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke is alkotmányellenesnek ítélte. A hatóság vezetője szerint ugyanis, bár az állami tulajdonú cégeknél is fennállhat méltányolható érdek az üzleti adatok, információk titokban maradásához, azonban a javaslat aránytalanul korlátozná a posta tevékenységének és gazdálkodásának ellenőrizhetőségét.Az indítványhoz ezután a fideszes Bánki Erik nyújtott be olyan módosító javaslatot, amely szerinte a közpénzek, állami támogatások esetében nyitva hagyná az adatszolgáltatás lehetőségét, ugyanakkor korlátozná azt a liberalizált piacon nyújtott szolgáltatásoknál.