Havazik Budapest környékén

Hó
Havazás Budapesten
Vágólapra másolva!
Budapest környékén több településen is havazik. A tél a következő napokban sem adja meg magát: csütörtökön is lehet még havas eső a Dunántúlon.
Vágólapra másolva!

Nagykovácsiban, Pilisvörösváron, Budaörsön és Budapesten, a Széchenyi-hegyen is havazik - olvasható a Koponyeg.hu-n. Az élő kameraképek alapján szintén hull a hó az eplényi Nordica Síarénában is.

Havazás Nagykovácsiban Forrás: Köpönyeg.hu

Az előrejelzések szerint kedden napközben nagy területen erősödik az északnyugati szél, a nyugati tájakon és a főváros környékén pedig akár viharos széllökések is lehetnek.

A hőmérséklet délután 9 fok körül alakul.

Csütörtökön is lehet még havas eső

Szerdán nyugat, északnyugat felől átmenetileg mindenhol csökken a felhőzet, rövid időre a nap is kisüt. Eleinte északkeleten, estétől északnyugaton fordulhat elő eső, zápor. A légmozgás fokozatosan mérséklődik, majd délutántól megélénkül a déli szél.

Reggel 0, délután 10 fok körül alakul a hőmérséklet.

Csütörtökön nyugat, délnyugat felől egyre többfelé várható kiadós mennyiségű eső, zápor.

A magasabban fekvő tájakon, valamint a Dunántúlon a délutáni óráktól havas eső, vizes hó is hullhat.

Az északnyugatira forduló szél többfelé megerősödik, nyugaton viharossá fokozódik. 4 és 14 fok közötti értékeket mérhetünk, ezen belül keleten lesz az enyhébb idő 9-14 fokkal.