Zuschlag a Facebookon is támadja Puklit

Zuschlag János, interjú
Vágólapra másolva!
Azért ültem hat évet, hogy például Pukli István majdnem ingyen táborozhasson - írta Facebook oldalán Zuschlag János. Deutsch Tamás szerint pedig a tanártüntetések emblematikus alakjának csak civilnek füllenti magát.
Vágólapra másolva!

A Facebookon folytatódnak a Pukli István elleni támadások. Deutsch Tamás azt írta a pedagógus tiltakozások egyik emblematikus alakjává vált iskolaigazgatóról, hogy csak civilnek füllenti magát, pedig pártember. Zuschlag János pedig azt írta: azért ült hat évet, hogy többek között Pukli is ingyen tudjon táborozni.

Zuschlag János szerint Pukli tudta, miből finnanszírozzák az ifjúsági szervezeteket Fotó: Hajdú D. András - Origo

A 2011-ben többek között csalásért elítélt Zuschlag János korábban a TV2-ön azt mondta, Pukli Istvánnak tudnia kellet, hogy milyen pénzekből finanszírozzák az ifjúsági mozgalmat.

Elébe ment

„Valljuk be, nem életszerű, hogy Zuschlag János egy reggel arra ébred, segítenie kell egy régi harcostársán, ezért bemegy a TV2-be, és a róla könyvet író jelenlegi hírigazgató, Szalai Vivien hathatós segítségével azt hazudja, mi barátok voltunk. Meg azt, hogy

- reagált Zuschlag vádjaira az iskolaigazgató a Népszabadságnak adott interjújában.

Pukli István elébe ment a kormánypárti sajtónak Forrás: ATV Egyenes Beszéd

Pukli István azonban már hétfőn megpróbált elébe menni a kormánypárti sajtónak, így a Klubrádión maga mesélt arról, hogy

a nagyapja ÁVO-s volt,

a bátyja pedig kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény miatt börtönben ül.

Hat év az ingyen táborért

Zuschlag János a Facebookon válaszolt a Teleki igazgatójának. Azt írta, hogy

magától nyilatkozott a TV2-nek,

és Pukli István ne sugalljon olyat, aminek semmi alapja nincs. A „Puklit mosdató újságírócskáknak" pedig azt üzente, hogy próbáljanak kultúrátlan fogalmazni róla.

És még annyit hozzáteszek: azért ültem 6 évet, hogy például Pukli meg a többi fiatal majdnem ingyen tudjon...

Közzétette: Janos Zuschlag2016. március 3.

Ezután a volt szocialista politikus egy másik posztban azt írta, hogy

meg tudjon ifjúsági szervezetet alapítani.

Deutsch is beszállt

A témában már korábban is megszólalt Deutsch Tamás a Fidesz Facebook-megmondóembere. A politikus most azt írta, hogy

„Alig három éve még teljesen rendben volt az »orbáni oktatási rendszer«, amikor megfelelő képesítés nélkül és nulla támogató szavazattal akart iskolaigazgató lenni – írta Deutsch Tamás.

A Pukli úgy jó, ahogy van.Civilnek füllenti magát, pedig pártember - naná, évtizedek óta ez a divat a baloldalon (az...

Közzétette: Deutsch Tamás2016. március 3.

Az ügyben kerestük Pukli Istvánt is, de egylőre nem sikerült elérni. Ha beszéltünk az iskolaigazgatóval, cikkünket frissítjük.