Több százmilliós csalás miatt nyomoznak

Vágólapra másolva!
Üzemanyag-értékesítő cégnek adja ki magát egy bűnbanda, és hamis ajánlatokkal milliókat csalnak ki vállalkozásoktól. Eddig már több mint száz cégnél próbálkoztak.
Vágólapra másolva!

Csalás bűntette miatt nyomoznak a Fejér megyei rendőrök, miután ismeretlenek több százmilliót csaltak ki vállalkozóktól. A Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) a honlapján közölte: egy, az egész ország területén működő bűnszervezet üzemanyag-értékesítő vállalatnak adja ki magát, és ezzel milliókat csal ki hazai cégektől.

A szervezet által kicsalt összegek 1 és 5 millió forint között voltak.

Munkát kereső embereket szólítottak meg, és bizalmi állást ígértek nekik, majd bankszámlát nyittattak velük, és ezekre utaltatták a kicsalt pénzeket.

Előre kérnek pénzt

A MÁSZ hivatalos honlapján található felhívás szerint a csalók néhány, üzemanyag-nagykereskedelmi tevékenységet is folytató tagvállalatuk nevével visszaélve kínálnak kedvezményes áron üzemanyagot különböző tevékenységet folytató, nagyobb üzemanyag-felhasználással rendelkező vállalkozásoknak.

A MÁSZ azt írja, hogy a több mint másfél éve garázdálkodó banda

több mint száz vállalkozásnál próbálkozott már.

Esetenként akár több millió forintos nagyságrendben tesznek ajánlatot, majd a szerződéses árhoz képest extra kedvezményt kínálnak, aminek feltétele az azonnali - az áru beérkezését megelőző - fizetés.