Kilencmilliárdot csalhattak ki az álbefektetők

Vágólapra másolva!
Hat fő mozgathatta az ügynöki hálózatot, ami befektetők tömegét tévesztette meg, és országszerte kilencmilliárd forintos kárt okozott.
Vágólapra másolva!

Különlegesen nagy értékű, üzletszerűen elkövetett csalással gyanúsít a BRFK hat fővárosi lakost.

Amerikai nagybácsi

A rendőrség adatai szerint a társaság 2012 novembere óta fiktív cégek képviseletében toborzott befektetőket. Egy amerikai vállalat hazai csoportjának adták ki magukat, és

2170 magánszemélytől gyűjtöttek be kisebb-nagyobb összegeket

– bár az említett központhoz közük sem volt.

Ügynöki hálózatuk is volt

A gyanúsítottak kiterjedt ügynöki hálózatot építettek ki, és több céggel is együttműködtek. A befolyt összegeket piramisjáték-szerű rendszerben kezelték,

közel 9 milliárdos forintot csaltak el így.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a nyomozás és a házkutatások során több mint 2 milliárd forintot foglalt le, illetve a bíróság is lefoglalt különböző vagyonelemeket. A BRFK az ügyben indított nyomozást a napokban lezárta, és vádemelési javaslatot tett a Fővárosi Főügyészségnek.