A TEK már készül Orbán beszédére

SZEMÉLY Foglalkozás rendőr kiképzés bázis TÁRGY HADI FELSZERELÉS fegyver ÁLLAT háziállat kutya rendőrkutya németjuhász TEK katonai jármű BTR-80 páncélozott harcjármű guggol MOZOG fekszik FOTÓ KÉPKIVÁGÁS egész alakos fotó kinyújtja a nyelvét szájkosár célo
Budapest, 2013. július 9. A Terrorelhárítási Központ (TEK) rendőrei kiképzésen vesznek részt rendőrkutyájukkal egy BTR-80 típusú páncélozott szállító harcjármű mellett budapesti bázisukon 2013. július 9-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Március 15-én lezárják a Nemzeti Múzeum környékét, ahol Orbán Viktor is beszédet mond az állami ünnepségen. A rendőrség járműveket vizsgálhat át, motozhat, de akár ki is ürítheti a Múzeum körutat.
Vágólapra másolva!

Területlezárással készül a március 15-ei állami ünnepségre a terrorelhárítás: Hajdú János, a TEK vezetője március 4-én elrendelte a Múzeum körút és környékének biztosítását.

Tiszteletet a bátraknak

Közleménye szerint a lezárásra azért van szükség, mert a nagy létszámú állami rendezvényen védett személy is részt vesz majd,

magyarán Orbán Viktor beszédet mond a Nemzeti Múzeum előtt,

a Tiszteletet a bátraknak című rendezvényen.

Kiképzésen a TEK kutyás bevetési egysége Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A TEK rendelete 15-én nulla órakor lép életbe, és a szükséges ideig, de legkésőbb 13 óráig tart. Ez alapján lezárják:

  • a Múzeum körút Astoria és Baross utca közötti szakaszát,
  • a Baross utca Múzeum körút és Szentkirály utca közötti szakaszát,
  • a Szentkirály utca Baross utca és Rákóczi utca közötti szakaszát,
  • a Rákóczi utca páratlan oldalát a Szentkirályi utca és az Astoria között.

Mindez térképen:

Motozhatnak, elküldhetnek

A lezárást fokozott biztonsági ellenőrzés kísérheti, és teljes mértékű is lehet: az 1994-es, rendőrségről szóló törvény szerint a rendőrök az intézkedés idején megakadályozhatják, hogy bárki belépjen az állami ünnepség helyszínére vagy kilépjen onnan – sőt, akár az ünnepségen részt vevőket is távozásra szólíthatják fel.

A rendőrségnek emellett jogában áll majd a területre érkező személyeket megmotozni, járműveiket átvizsgálni, a közbiztonságra veszélyesnek tartott eszközöket pedig lefoglalhatják.

Érdeklődtünk a TEK-nél arról is, hogy a 3-as szintű terrorkészültségi szint miatt fokozottan készülnek-e az állami ünnepségre, Orbán Viktort vagy a részvevőket fenyegetheti-e merénylet az ünnepség idején. Kérdéseinkre egyelőre nem kaptunk választ, ha érkezik ilyen, frissítjük a cikkünket.

A Múzeumtól a Várig

A kormányzati program szerint a megemlékezés 10:30-kor kezdődik. Beszédet mond Tarlós István főpolgármester és a miniszterelnök, fellép a Honvédség Budapesti Helyőrségi Zenekara és a Magyar Állami Népi Együttes, a beszédek után pedig huszárok kíséretével indul díszmenet a budai Várba.