Világvége-hangulat és rasszista brit Isten házában

2016.03.06. 10:57

Népesedési konferenciának indult, de aztán a „fogy a magyar" témánál jóval többet nyújtott a hálás, jobboldali közönségnek a Horthy-szobor árnyékában, Hegedűs Loránt református lelkész templomában tartott összejövetel. Zsidó- és bevándorlásellenes hangulat, forró kávé, bubópestis, ropogós pogácsa és fehér dominancia Isten házában.

"Fehér, keresztény gyerekeket akarunk, nem muszlimokat, afrikaiakat és cigányokat" - majdnem három, jobbára unalmas előadásokkal teli órát kellett várni, hogy elhangozzon a III. Nemzeti Népesedési Konferencia talán legerősebb mondata.  Meg is hálálta a közönség: vastapsot kapott az előadó. De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen a Hegedűs Loránt református lelkész templomában, a Horthy-szobor árnyékában tartott rendezvény más finomságokat is kínált.

Úgyis azt írják, amit a zsidók mondanak

A fenti, keresztény, fehér gyerekekről szóló mondatot nem mindenki hallotta, mert a délután 3-tól este 8 óráig meghirdetett rendezvényt nem mindenki várta végig. No nem lustaságból, hanem - mint például az előttünk ülő házaspár - azért, mert szombat lévén munkanap volt, így a parkolásért fizetni kellett, és nekik csak annyi aprójuk volt, hogy 4:40-ig maradhattak.

A népesedési konferencia vendégei - erős fél ház volt

Fotó: Dudás Szabolcs

A lassan szállingózó résztvevőket egyébként élénken foglalkoztatta a helyszín, a Szabadság téri református templom elé tiltakozásul meghirdetett tüntetés is.

Tüntetők a konferencia helyszíne előtt - Heller Ágnes filozófus mondott beszédet

Fotó: Dudas Szabolcs

Ezen pár tucatnyian voltak, és valaki tudni vélte, mi a bajuk: az, hogy a konferencián részt vevőknek csak a magyar gyerek számít. Ezt egy középkorú nő már csak azért sem értette, "mert eközben palesztin gyerekeket ölnek".

A kinti tüntetésen felszólaló Heller Ágnes filozófust egyébként bent csak úgy emlegették, mint "az a mocsok".

A résztvevők nem igazán értették, mi a bajuk a tüntetőknek

Fotó: Dudas Szabolcs

"A magyar rendőr még engem vinne el, ha nekik mennék kint" - háborgott a konferencia egyik résztvevője. Több érdeklődő eközben francia és magyar újságíróknak nyilatkozott, bár volt, aki megjegyezte: "ezt biztosan nem adják le, de amit a zsidók kint mondanak, azt majd igen".

Erős fél ház, őshonos fehér európai

A meghirdetett kezdéskor még félig sem volt a terem, és bár az est háziasszonya, a Hozz Világra Még Egy Magyart Mozgalom (így, csupa nagy kezdőbetűvel) képviselője, Budaházy Edda többször szólongatta az előtérben lézengő vendégeket, hogy jöjjenek beljebb, az első sorban is van hely, nem lett sokkal több ember. Pedig jó fél órát vártak, hátha megtelik a terem, de nem.

Budaházy György, ismert nemzeti radikális - a húga volt az est háziasszonya

Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

A nemzeti radikális körökben közismert Budaházy György húga, Edda erős felütéssel nyitotta meg a rendezvényt: kiszorulhat a kontinensről "az őshonos európai fehér ember". Tőle tudhattuk meg azt is, hogy az élet nem ismer olyan fogalmakat, mint a tolerancia és a párbeszéd", továbbá elárulta, hogy a leépülő úthálózat mögött is az est témája, a népességfogyás áll.

A Jobbik-alelnök Novák Előd is felszólalt

Forrás: Origo

Rövid nyitóbeszéddel készült a Jobbik alelnöke, Novák Előd is, aki megállapította, "minden az anyaméhben kezdődik".

Friss apuka, abortuszellenes fizikus

Az első előadó Raffai Péter volt, aki valójában fizikus, nemrég született gyermeke - meg is mutatta a kivetítőn -, a konferencián pedig abortuszellenes aktivistaként adott elő. Előre szólt, hogy hosszú lesz, sok statisztikai adatot hozott,  sokan mégis aggódva sóhajtottak fel, amikor meglátták a prezentációja első diáját: Az abortusz jogi szabályozása 1956-tól 2012-ig.

Raffai Péter: a születés veszélyesebb procedúra, mint az abortusz

Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

A születéspárti résztvevőket az a mondat is megijeszthette, hogy "a szülés veszélyesebb procedúra, mint az abortusz". A sok grafikon megterhelte a közönséget, többen inkább a gyerekkel a karján álló Budaházy Eddában gyönyörködtek.  Raffai hosszú előadásának lényege amúgy egy mondatban: ma 3,5 millióval többen lennénk, ha 1956-ban nem lép életbe egy megengedő abortuszszabályozás.

A betelepítéspárti liberálisok

A - mint kiderült - Nimród nevű gyermekkel a karján az est háziasszonya felkonferálta a következő előadót, a jobbikos Z. Kárpát Dániel képviselőt. A politikus is megemlítette az épület előtt tüntetőket. Mint mondta, őt feldühítették, mert nem értette, miért ne beszélhetnénk a legfontosabb kérdésről a keresztény Európában egy templomban?"  Aztán arra jutott, hogy lám, a bevándorlókat betelepíteni kívánó liberális erők azért nem tudják megakadályozni, hogy ez a kérdés téma legyen.

Z. Kárpát Dániel nem értette, miért ne lehetne erről a témáról beszélni egy templomban

Fotó: Dudas Szabolcs

A jobbikos politikus elismerte, hogy van a kormánynak néhány jó népesedéspolitikai kezdeményezése, de szerinte ezek is inkább csak a felső középosztályt segítik. Ezután hosszan ismertette a Jobbik programját, ami szerinte olcsóbb és hatékonyabb lenne, mint a most sokat emlegetett csok.  Előadása közben - ami nem kötötte le túlságosan a résztvevőket, mert sokan a telefonjukat nyomkodták - a kint tüntetők közül páran be akartak jönni, de nem engedték be őket a terembe.

Toroczkai kapta idén a vándordíjat

Budaházy Edda ezután elárulta, hogy az esemény meghívójára illusztrációként tett nemzeti színű népviseletbe öltöztetett kislány helyett majdnem egy "machetével hadonászó, dülledt szemű fekete-afrikait" tett, de nem akart senkit elijeszteni. A derültség után átadta a szerb határ közelében fekvő Ásotthalom jobbikos polgármesterének, Toroczkai Lászlónak az Isten, Haza, Család vándordíjat.

Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere kapta idén a vándordíjat

Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

Toroczkai meghatódott, hiszen felesége a napokban várja harmadik gyermekük születését. Aztán elmondta, hogy a déli határvidéken újra "helyzet van", megint több bevándorló érkezik. Ők nem menekültek - hívta fel a figyelmet, mert például Marokkóból jönnek, ahonnan nem kell menekülni. Meg Bangladesből, ahonnan szintén nem kell, csak az történt, hogy ezek az emberek "túlszaporodták magukat" a hazájukban, azért keresnek új életteret.

"Most már nem lehet eleget hazudni erről a német közszolgálati televízióban" - utalt a polgármester a német kancellár és más európai vezetők hozzáállásának változására. Megjegyezte, hogy megint a magyarok kellettek, hogy végre felrázzák Európát".  Budaházy Edda egyetértett vele, mondván: őket sokszor lenácizzák csak azért, mert "a nemzeti radikálisok, mint egy vátesz, előre látnak dolgokat".

Száz gyereket, ezeret! - 10, 16, 20

Egy pillanatra egy gazdátlan laptop keltett riadalmat - felmerült, hogy vagy bomba, vagy a titkosszolgálat eszköze. Végül arrébb tették. Az est háziasszonya ezután a saját oldalt is korholta: még a nemzeti radikálisok közt is van, aki nem vállal gyereket.  De van jó példa is: a legnépesebb egy húszgyerekes család Magyarországon, a teremben volt egy tizenhat gyerekes apuka, és az est sztárvendége volt az állami tévé tehetségkutatójának ikerpárja, akiknek nyolc testvérük van.

Belőle kellene sokkal több - ebben minden előadó egyetértett

Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

A szünetben kiderült, hogy az épület előtt tüntetők közben hazamentek - ahogy néhányan a vendégek közül is. Aki maradt, az a pogácsázás és a kávézás után külföldi előadókat hallgathatott, mert "nemzetközi kitekintést is eszközöltek" a szervezők. Elsőként Nick Griffin, a Brit Nemzeti Párt volt elnöke lépett színpadra. Úgy konferálták fel, mint volt EP-képviselőt, akit gyűlöletbeszédért ítélték el.

Hű volt magához a rasszista brit

Griffin hű is maradt magához. Azzal kezdte, hogy Londonban már kisebbségben vannak az őslakos britek, és miközben anyasági támogatást kapnak az afrikaiak, az angolok a temetőbe kerülnek." A menekültáradatot a bubópestishez hasonlította, bár szerinte még rosszabb, mert a pestis csak Európa lakosságának harmadát pusztította el, ez meg háromszor súlyosabb helyzet most.

A konferencia erőseket mondó egyik sztárelőadója, Nick Griffin

Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

A fehérellenes ideológiák mellett Griffin a bajok okozóját a kapitalizmusban is látja, ezért szerinte jó lenne, ha sok fiatal „visszatérne a nemzethez, a hithez és a földhöz", vagyis fehér, keresztény földműves lenne. Különben - figyelmeztetett - lehet, hogy néhány év múlva már Nyugat-Európából indul majd a népvándorlás, mert britek, hollandok, németek menekülnek "az iszlám dzsihád elől".

Griffin angolul beszélt, és egy úr az első sorban folyamatosan kijavította a tolmácsot. Pedig azt jól fordította, hogy fehér, keresztény gyerekeket akarunk, nem muszlimokat, afrikaiakat és cigányokat". Gondoltuk, ennél erősebb mondat már aligha lesz az este, úgyhogy a másik két külföldi előadót már nem vártuk meg. Ahogy azt sem, hogy kisorsolják a meghívó szerinti vándorbölcsőt, akármi is az.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Most
Top 12 óra