Nem csíped majd, ha megcsípnek

2016.03.08. 20:34

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén tavasszal is kullancsinvázióra számíthatunk, hiszen az enyhe, csapadékos tél kedvezett a többféle betegséget terjesztő élősködőknek. A szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy az elszaporodó kullancsok miatt ma már a vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladást és a Lyme-kórt nemcsak az erdőben, hanem szabadtéri sportoláskor a városi parkokban, az óvodai játszótereken is elkaphatják, akik nem védettek. A betegek mintegy 30%-ában súlyos lefolyást mutató kullancs-encephalitis betegség védőoltással megelőzhető. 

Az elmúlt évek enyhe telei kedveztek a környezet változásaihoz nagyon jól alkalmazkodó kullancsok elszaporodásának, ezért a szakemberek szerint 2016 tavaszától ismét kullancsinvázióra lehet számítani Magyarországon, amely a környező országokkal együtt közepesen fertőzött országnak számít. Észak-Magyarország, Nyugat-Magyarország, a Duna menti térségek és a Balatoni régió számít nagy kockázatú területnek, míg fertőzött megyéink Sopron, Zala, Somogy, Vas, Heves, Borsod és Nógrád megye. A kullancsinvázió pedig a kullancsok által terjesztett két legismertebb és legveszélyesebb betegség – a vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladás (kullancs-encephalitis) és a Lyme-kóros esetek – számát is megnövelheti.

A várható kullancsinvázió pedig a kullancsok által terjesztett két legismertebb és legveszélyesebb betegség – a vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladás és a Lyme-kóros esetek – elterjedését is elősegítheti.

Forrás: Flickr/John Tann

Úgy kezdődik, mint a nátha

A vöröshasú vagy közönséges kullancs által terjesztett kullancs-encephalitis a Lyme-kór mellett a másik legsúlyosabb, ízeltlábú terjesztette betegség hazánkban. A megbetegedésből éves szinten mintegy 10-12 ezer esetet regisztrálnak világszerte – ebből 40-70-et Magyarországon –, de a valós esetszám ennek a sokszorosa is lehet. A betegség felismerését nehezíti, hogy az első fázis általános tünetei, amelyek a fertőzött kullancs csípését követő 7–14. napon jelentkeznek leginkább az egyszerű meghűlésére vagy influenzáéra hasonlítanak. A betegek egyharmadánál azonban kialakul a betegség agyhártyagyulladással, agyvelőgyulladással, agyvelő- és gerincvelő-gyulladással járó második fázisa is, amely általában a kullancscsípést követő negyedik héten kezdődik. Tünete a magas, 39 °C fölötti láz, tarkómerevség, aluszékonyság, koordinációs zavarok, heves fejfájás, sőt hányással, szédüléssel és eszméletvesztéssel is járhat.

Tények és tévhitek
A mai napig számos tévhit él a köztudatban a kullancsokkal és a kullancscsípés kezelésével kapcsolatban. Jegyezze meg az alábbiakat!

• Nem riasztja el a cigarettafüst és az étel, ital szaga! A közhiedelemmel ellentétben ugyancsak hatástalan a kullancs ellen – preventív céllal – fogyasztott B6 vitamin, alkohol és fokhagyma is.
• Nem szabad bekenni! Az olajos, vazelines házi kezelés hatására visszaöklendezi a sebbe a sok kórokozót tartalmazó félig megemésztett vért.
• Nem szabad piszkálni! A kullancs eltávolítására a legjobb a kifejezetten erre a célra fejlesztett kullancscsipesz. Gyufával, varrótűvel, szemöldökcsipesszel csak kárt okozhat.
• Nem fákon él, és nem tud ugrani! Nem is tudna felmászni a fára, és általában egy méternél nem is jut magasabbra.
• Nem csak az erdőben él! A kullancs élőhelye a dús aljnövényzet és a magas páratartalmú környezet, azaz nemcsak az erdőben, de a parkokban, a játszótereken és akár a gondozott kertekben is előfordul.

forrás: www.kullancsveszely.hu

Védőoltás: van gyermek és felnőtt változata is

A kullancs-encephalitis megelőzésének fontosságát a hazai és nemzetközi egészségügyi szervezetek is szorgalmazzák: a védőoltás több éve az Országos Epidemiológia Központ által ajánlott oltási körben van. Magyarországon jelenleg kétféle oltóanyagot forgalmaznak, mindkettőnek van gyermek és felnőtt változata is – olvasható a kullancsveszely.hu-n. Az oltási sort célszerű ugyanazzal az oltóanyaggal befejezni, amelyikkel az oltásokat elkezdték. Az alapvédettség kialakításához három adag oltás szükséges, amelyet a családorvosoknál, illetve a dedikált oltóközpontokban is be lehet adatni.

Antibiotikummal a Lyme-kór ellen

A kullancs által terjesztett másik betegség a Lyme-kór, amelynek lappangási ideje változó. Legelső tünete a csípés körül megjelenő, általában ovális alakú bőrpír (Lyme-folt). A Lyme-kór megelőzése csak a kullancscsípés elkerülésével lehetséges, védőoltással elérhető immunizálás egyelőre nem létezik. A kezelés általános módja bizonyos antibiotikumok alkalmazása, melynek elmaradása életre szóló krónikus állapotot és változatos tüneteket – ízületi problémák, szív- és érrendszeri érintettség – eredményezhet.

Most
Top 12 óra