Csütörtökre tüntetést ígérnek a taxisok

Vágólapra másolva!
Autóikkal fel akarnak vonulni a fővárosban, majd a Deák Ferenc téren ismét lezárnának egy sávot, mert elégedetlenek a minisztérium és a hatóságok eddigi munkájával. Az internetes fuvarszervező cég sofőrjeinek többsége szerintük változatlanul engedély nélkül dolgozik.
Vágólapra másolva!

„Az utcai meglátásaink alapján a meghozott rendeletek, rendeletmódosítások a januári sztrájkot követő időszakban valahol mintha elakadtak volna a végrehajtás és megvalósítás során. Figyelemfelkeltő sztrájkot szervezünk. Most már bejelentett módon, engedélyezetten fogjuk végrehajtani, felhívnám a figyelmet, hogy a lakosság minél kisebb akadályozásával próbáljuk, tehát a sávszűkítés is úgy lesz megoldva a Bajcsy–Andrássy kereszteződésben, hogy minél kevesebb fennakadást okozzunk a forgalomban” – nyilatkozta a Hír TV-nek Horacsek Róbert, a demonstráció szervezője.