Leépíti a betegeket a magyar egészségügy

Bomba Székesfehérváron, Ápolók látják el az I. sz. Idősek Otthonából kitelepített lakókat a székesfehérvári József Attila Kollégiumban 2013. július 18-án
Vágólapra másolva!
Idén háromezer, másfél év alatt összesen tízezer ágy, illetve beteg kerül át az egészségügyi ellátórendszerből a szociálisba. Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár azt mondta, erre azért van szükség, mert a kettő együtt túl sokba kerül, kevés a szakápoló, és az átadni kívánt helyek nagy részén csupán szociális ellátást nyújtanak, sok beteg ugyanis csak megőrzést igényel. 
Vágólapra másolva!

Az egészségügyért felelős államtitkár közlése szerint elkezd ágyakat átadni az egészségügyi ellátórendszer a szociálisnak: idén háromezret, másfél év alatt pedig összesen tízezret kívánnak átcsoportosítani.

Ónodi-Szűcs Zoltán a TV2 Mokka című műsorában kedd reggel arról beszélt, hogy szeretnék leválasztani a szociális ellátást az egészségügyről, mert az együttes működés pazarolja az egészségügyi szakápolók kapacitását.

A krónikus ágyak nagy részén csupán szociális ellátást nyújtanak, mert sok beteg "csak megőrzést igényel"

- tette hozzá, megjegyezve: azt kívánja elérni, hogy a nem az egészségügyhöz tartozó kapacitások elkerüljenek tőlük, a források ugyanakkor ne csökkenjenek.

Ápolók látják el az I. sz. Idősotthon lakóit a székesfehérvári József Attila Kollégiumban (Képünk illusztráció) Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Elmondta:

Magyarországon a lakosságszámhoz viszonyítva harmadával kevesebb nővér van, mint Nyugat-Európában.

A gond az, hogy már a képzésbe is kevesebben kerülnek be, így nehéz utolérni a nyugati átlagot. Ennek oka, hogy nincs olyan életpálya, amire alapozni lehetne, ezért változtatni fognak: ösztöndíjrendszert szeretnének kidolgozni, valamint

emelnék a béreket, ehhez azonban "látni kell" a 2017-es költségvetést

- hangsúlyozta.

Kitért arra is: nem egyszeri béremelést kíván elérni, hanem több lépcsőből álló, hosszabb távú megoldást, munkabékét 2018-19-ig. Ónodi-Szűcs Zoltán arról is beszélt, hogy nem elég a bérekkel foglalkozni, az egészségügy struktúráját szintén meg kell változtatni, mert a jelenlegi ellátórendszer pazarló.

Arra a kérdésre, hogy egy önálló egészségügyi minisztérium esetleges létrehozása esetén lenne-e miniszter, Ónodi-Szűcs Zoltán azt felelte, hogy ezt a lehetőséget nem szeretné kommentálni, mert eddig fel sem merült.