Tüntetők zárták le a Lánchidat pár percre

questor tüntetés lánchíd
Vágólapra másolva!
Molinót feszítettek ki a Lánchídra a Széchenyi István téren tüntető Quaestor-károsultak. Azt üzenték a kormánynak, hogy nem hagyják átverni magukat.
Vágólapra másolva!

"Quaestor-gate, nem hagyjuk" - ezt írták a Quaestor-károsult tüntetők arra a molinóra, amit a Lánchíd tetejére vittek fel, és ott kifeszítették. A híd pesti oldalán körülbelül 200 ember gyűlt össze, hogy tiltakozzanak a szerintük elégtelen kártalanítás miatt.

Molinót feszítettek ki a Lánchídra Fotó: Polyák Attila - Origo

A szónokok arról beszélnek, hogy csak elveszett pénzük egy részéhez juthatnak majd hozzá, miközben az egykori brókercég vagyonelemeinek egy részét még

nem is becsülte fel a felszámoló.

Azt mondják, hogy a konkrét összegekről csak azután kellene beszélni, hogy pontosan tudják, mennyi vagyon maradt a cég után. Attól tartanak, hogy a maradék sokkal nagyobb értékű annál, mint amennyiből őket kártalanítani akarják.

A helyszínen az MSZP és az LMP politikusai is megjelentek. Ők arról beszéltek, hogy az ügyészség nem derítette fel a Fidesz felső köreihez vezető politikai szálakat a pilótajátékban.

Politikáról is szó volt a tüntetésen Fotó: Polyák Attila - Origo

A hidat a molinó kifeszítésének idejére a tüntetés miatt lezárta a rendőrség néhány perce. Egy másik zárásra lehet még számítani, amikor az ipari alpinisták lehozzák a feliratot.

A jegybank tavaly március 10-én függesztette fel részlegesen a Quaestor Értékpapír Zrt. tevékenységi engedélyét, és felügyeleti biztost rendelt ki az észlelt szabálytalanságok miatt. Előző este a Quaestor-csoport kötvénykibocsátó cége, a Quaestor Financial Hrurira Kft. öncsődöt jelentett.

A jegybank vizsgálata szerint a Quaestor Értékpapír Zrt. mintegy 210 milliárdos vállalati kötvénykibocsátásából 150 milliárd fiktív volt.