Kiderült, mikor indul a felcsúti kisvasút

Felcsút Kisvasút Felcsúti vasútállomás
Felcsúti vasútállomás
Vágólapra másolva!
EU-s pénzügyi támogatással két kisvasúti szakasz is elkészült tavaly év végére. A nyitással Felcsúton és a Börzsönyben is megvárják a jó időt.
Vágólapra másolva!

Az eredeti, októberi építési határidőt ugyan lekéste a felcsúti kisvasút, de azért tavaly év végére megépült az 5,7 kilométeres, hivatalosan

Vál-völgyi Kisvasútnak

nevezett létesítmény.

Szevasz, tavasz!

Bruttó 857 millió forintos költségéből 600 millió volt uniós támogatás.

Felcsúton a régi állomás felújításával kezdték a vasútfejlesztést Fotó: Polyák Attila - Origo

Az építtető Puskás Ferenc Labdarúgó-akadémiánál (PFLA) azt ígérték, tavasszal indul a forgalom. Ha az időjárás nem is, de a naptár már tavaszt mutat, így megkerestük Takács Bencét. A PFLA kommunikációs igazgatója azt mondta, hogy most

április végére, május elejére

tervezik a nyitást.

A preferált változat. Az etyeki kisvasút javasolt nyomvonala pirossal jelölve. A bal szélen halványzölddel a felcsúti kisvasúttal összekötő szakasz, maga a már meglévő kisvasút lila szaggatottal Forrás: SpeciálTerv

A környéken terveznek egy másik kisvasutat is Etyekről a Budapest-Bécs vasúti fővonalhoz.

Bicskéig, Etyekig

Ez azonban már állami beruházásban készülne. Valószínűleg Bicskéig kívánják megépíteni. Ha így lesz, össze lehet kötni a felcsútival, ugyanis azt is

Bicskére akarják bevinni,

szintén már állami fejlesztésként.

Ez meredek lesz

Avatásra készülnek az ország egy másik pontján is. A Börzsönyben, Márianosztra és Nagyirtás között szintén 2015 utolsó hónapjaiban, szintén EU-s támogatás segítségével készült el a 7 kilométeres keskeny nyomközű vasútvonal. Az ország legmeredekebb kisvasútja szó szerint hiánypótló: az új szakasz mindkét végpontjához – az egykori hatalmas hálózatból – már évekkel, évtizedekkel ezelőtt visszaépített kisvasutak csatlakoznak.

A Szob–Márianosztra és a Nagybörzsöny–Nagyirtás szakasszal együtt 22 kilométeres erdei vasúton a tervek szerint május végén lesz az átadás, ekkor lehet először végigutazni itt – tudta meg az Origo Lengyel Lászlótól, az Ipoly Erdő Zrt. közönségkapcsolati vezetőjétől.


Egy ideig nem lehet majd egy járművel eljutni Szobtól Nagybörzsönyig, ehhez kétszer át kell majd szállni. Persze egy kisvasútnál (illetve háromnál) ez nem akkora probléma, jól is esik majd egy (két) kis pihenő a mintegy háromórás úton. A lényeg, hogy a három kezelő összehangolja a menetrendeket, és árulni is fogják egymás jegyeit. Új motorkocsi is készül a középső szakaszra.