Nyolcezer embert igazoltattak egyetlen nap alatt

Vágólapra másolva!
Vasútbiztonsági ellenőrzési akció keretében több mint nyolcezer embert igazoltatott a rendőrség 24 óra alatt, 55 embert előállítottak.
Vágólapra másolva!

Az Országos Rendőr-főkapitányság közölte a Railpol elnevezésű nemzetközi művelet eredményét. Csütörtök reggel 7 órától péntek reggel 7 óráig tartó, polgárőr szervezetek, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a MÁV Zrt. és a GYSEV Zrt. közreműködésével lebonyolított akcióban 1426 alkalommal vonatokat, 639 esetben pedig állomásokat ellenőriztek.

A szemük láttára loptak

A fokozott ellenőrzésen a hatóságok 8381 embert igazoltattak, és 55-tel szemben intézkedtek, 18 ember esetében illegális migráció miatt. Lopás közben 4 embert értek tetten, míg kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény elkövetésének gyanújával 14, garázdaság miatt 2, egyéb bűncselekmények miatt 17 állampolgárral szemben intézkedtek.