Tarlós elmondta, mit tenne, ha menekülnie kellene

fidesz kongresszus 2015 tarlós istván
Vágólapra másolva!
A Fővárosi Közgyűlés következő ülésén hivatalosan is csatlakozik a kormány kötelező uniós betelepítési kvótát elutasító álláspontjához – jelentette be Tarlós István főpolgármester szombaton Budapesten, A magyar önkormányzatok a betelepítési kvóta ellen című konferencián. Ugyanitt Pintér Sándor belügyminiszter azt mondta, az unió külső határait meg kell védeni.  
Vágólapra másolva!

Magyarország határai biztonságosak, ezt garantálja a határzár, a határőrség, a határvadászok, a rendőrség és a katonaság – mondta Pintér Sándor a kötelező betelepítési kvótát ellenző önkormányzatok budapesti rendezvényén. A belügyminiszter szerint az arab tavasz során a diktatúrák felbomlottak, ami

szabadjára engedte a népvándorlást.

Ez Magyarországra változó terheket jelentett 2011-től kezdve, majd 2014-től felgyorsult az illegális határátlépők száma.

Pintér Sándor: Magyarország határai biztonságosak Forrás: MTI/Kovács Tamás

Ezért van válsághelyzet

Pintér Sándor szerint mindezekre a jelenségekre egyértelmű választ kellett adni, de nem volt egyértelmű, hogy mit tehet az ország. A népvándorlást a külső határok mentén meg kell állítani, és csak azokat szabad beengedni, akik hátsó szándék nélkül érkeznek. A miniszter szerint az egyik legfőbb probléma, hogy az egymillió beérkezettből

csupán pár ezer embert sikerült visszaküldeni.

Az unió szétosztási javaslatáról azt mondta, hogy kicsi az esélye egy ilyen jellegű megoldásnak.

Pintér Sándor azt is mondta, sokan felismerték, hogy nem járható út a szétosztási mechanizmus. Több ország lezárta a határait a menekülthullám miatt a Nyugat-Balkánon, és ezért hirdetett menekültügyi válsághelyzetet a kormány. A válsághelyzet oka, hogy nem lehet tudni hányan rekedtek az érintett országokban. A belügyminiszter azt is mondta, hogy ezzel egy időben támogatjuk a határvédelmet a macedón–görög határon.

A belügyminiszter elmondta, miért hirdettek vészhelyzetet Forrás: MTI/Sóki Tamás

Jogilag megválaszolhatatlan kérdésnek nevezte Pintér Sándor a körvonalazódó EU–török megállapodást, amit

a menekültek utaztatásának nevezett.

Magyarország javaslata, hogy az unió külső határait meg kell védeni, és csak azt engedjük be, akit be akarunk. A miniszter szerint az Egyesült Államokban is hasonló szisztéma érvényesül. Az illegális bevándorlókról és a kalandorokról az mondta, hogy őket nem szabad beengedni.

Tarlós vinné a diplomáját

Tarlós István a kötelező betelepítései kvótáról azt mondta, a Juncker-képlet alapján több ezer embert kellene betelepíteni. A főpolgármester szerint tervezett betelepítés folyik az unióban. Ha én egy menekült lennék, akkor elsőként a személyi igazolványomat és a diplomámat vinném magammal – mondta Tarlós, szemben azokkal, akik most Európában megjelentek.

A nyugati szómágia legjobb példájának nevezte Tarlós az osztrák példát, amikor egy fal helyett kapuról beszéltek, oldalszárnyakkal. Olyan, mintha szárnyas oltárt építettek volna – mondta a politikus.

Tarlós István: Nem uszítunk Fotó: Polyák Attila - Origo

A főpolgármester szerint integrálódni nem akaró tömegek indulnak Európa felé, mindenféle ellenőrzés híján. Németország vezetője nem törődik Görögország képtelen helyzetével. Merkel asszony egy európaitól idegen kultúrát próbál Németországba telepíteni, majd kitalálja, hogy

szét kell őket osztani az uniós tagállamok között.

Vajon a képzettek maradnak Németországban, és a kölni erőszakoskodók kerülnek majd Magyarországra vagy Szlovákiába? – tette fel a kérdést a főpolgármester.

Az 1541-es hasonlat

Merkel politikáját Tarlós ahhoz hasonlította, mint amikor 1541-ben a törökök csellel elfoglalta Budát. Ami ma Európában történik, annak semmi köze nincsen a humanitárius felfogáshoz vagy a jogrendhez – mondta Tarlós. Nem akarunk uszítani, hanem az önvédelem ösztöne alapján politizálunk. A főpolgármester szerint egy jövőt is meghatározó kérdésben megerősítik a kormány álláspontját. A főpolgármester azt is bejelentette, hogy a főváros is csatlakozik a kormány kvótaellenes fellépéséhez.

Kocsis: Ez mozgalom lett

Az Európai Unió 2015-ben összesen 1,5 millió migránst fogadott, ami világosan mutatta a probléma nagyságát – mondta Kocsis Máté. Józsefváros polgármestere szerint a migrációt kézzelfogható módon a II. János Pál pápa téren tapasztalták meg. A migránsok amellett, hogy papírok nélkül érkeztek, és semmilyen jogszabályt nem tartottak be,

egyre többet követeltek.

Kocsis Máté szerint idővel egyre többet követeltek a migránsok Fotó: Marton Szilvia - Origo

Kocsis Máté szerint a veszély nem múlt el, aminek legfőbb bizonyítéka a kötelező betelepítési kvóta. Eddig közel 900 település csatlakozott a betelepítési kvóta elleni javaslathoz. Ez mostanra egy mozgalommá vált, mostanra ráadásul ezek a települések 6,5 millió ember életét határozzák meg – mondta a józsefvárosi polgármester. A kvótaelképzelés ellen uniós színtéren kell fellépni. Kocsis Máté arra kérte a jelen lévő önkormányzati vezetőket, hogy vegyenek részt a kormány népszavazási kezdeményezésében.