Embercsempésznek nézték az Origo munkatársát Görögországban

Mohamed is felkészült rá, hogy ha nem engedik be Törökországba, az utcán kell majd aludnia. A Budapestről induló repülőgépre egy hálózsákot vitt fel kézipoggyászként

A Görögországban várakozó menekültek még mindig bíznak abban, hogy átjuthatnak a határon Macedóniába. Konkrét tervekről viszont nem beszéltek. Vagy nincs olyan, vagy nem akarták elmondani. Az Origo tudósítója Szaloniki autóbusz-pályaudvarán kétségbeesett anyukával és optimista fiatalokkal is találkozott. Mindenki egy jó csempészben reménykedik.

Egy anyuka ül egy asztalnál feszült arccal a görög Szaloniki autóbusz-pályaudvarán. Mohameddel, a Budapestről Törökországba tartó szír menekülttel lépünk oda asztalukhoz. Az arab köszönés hallatára összerezzennek, bizalmatlanul méregetnek bennünket. Azt, hogy pontosan miről beszélgettek, csak később, egy telefonon felhívott tolmács segítségével tudom meg. Mohamed ugyanis nem beszél jól angolul. A Magyarországon menekültként hivatalosan elismert férfi röviden elmondja nekik történetét: ő járt már Németországban, bajba is került, most pedig családjához igyekszik vissza Isztambulba.

Melyik határon?

A szintén szíriai arab nő vonásai erre kicsit felengednek, de még így is látszik rajta, hogy nagyon ideges. Tőmondatokban, tekintetét az asztal lapjáról csak nagyon ritkán felemelve válaszol a kérdésekre. Hová tartanak, mire várnak - kérdezi a szír férfi. A válasz egyszerű: egy emberre, aki megígérte, hogy átviszi őket a határon. Melyik határon? Azt még ők sem tudják. Majd jön az ember, és megmondja - feleli a nő. A 15 éves forma gyerekek - egy fiú és egy lány - közben tátott szájjal nézik a két idegent.

Két országon átjutottak

Szíriából Törökországon és Bulgárián keresztül érkeztek Görögországba. Arra a kérdésre, hogy miért kellett kerülniük, ezt feleli az anyuka: nem tudja, a férje így intézte a távolból. Ők csak egy telefont kapnak általában a férjtől, aki nagyon szeretné már őket látni. Így tudják meg, hogy hol, kire kell várniuk. És hol van a férj? Otthon - jön a válasz. Hol otthon? Németországban? Törökországban?

Nem akarok tovább beszélgetni

- mondja a nő, és újra megmerevedik az arca. A két gyerek is az okostelefonjába mélyed erre a válaszra. Mohamed elköszön, odébb állunk.

Mohamed is felkészült rá, hogy ha nem engedik be Törökországba, az utcán kell majd aludnia. A Budapestről induló repülőgépre egy hálózsákot vitt fel kézipoggyászként Forrás: Origo

Csempésznek néztek

A buszunkra várunk, amikor két srác lép oda hozzánk széles mosollyal, és maguktól szóba elegyednek Mohameddel. Azt elsőre is látom, hogy rólam van szó. Megdöbbennek, amikor megtudják, hogy Mohamed visszafelé megy Törökországba, én pedig újságíróként dokumentálom az útját. Később egyre biztosabb vagyok benne: azt hitték, hogy én vagyok Mohamed "embere", azaz a csempész. Azért jöttek oda maguktól a barna bőrű arabhoz és fehér, nyugat-európai kinézetű társához, mert abban reménykedtek, csatlakozhatnak hozzánk.

Nem ott, ahol mindenki

Azt mondják magukról, hogy egyetemisták voltak Damaszkuszban, de ott már nem lehet tanulni, ezért Németországba mennének. A tengeren keresztül érkeztek Görögországba, még hetekkel ezelőtt. Szamosz szigetéről Athénba mentek, onnan Szalonikibe. Regisztrálták őket, most azokkal a papírokkal mennének tovább. Abban bíznak, hogy mintha ösztöndíjasok lennének, továbbengedik őket Németország felé. Macedóniába akarnak átjutni, de "nem ott, ahol mindenki" - mondják.

Beszéltünk már itt több emberrel, vannak még jó helyek."

Azt ezek szerint tudják, hogy Idomeni bedugult. Mosolyognak, látszik rajtuk, hogy hisznek is abban, amit mondanak.

Ennek a beszélgetésnek az vet véget, hogy indul Mohamed busza, amire én is fölszállok. Elköszönünk, azt pedig már csak a kanyarodó járműből, az ablakon kinézve látom, hogy egy velük egykorú görög fiúval beszélgetnek, térképet nézegetve.