Kiesett a kereke a BKV új magyar csodabuszának

Vágólapra másolva!
Menet közben kiesett a kereke a BKV egyik nemrég beszerzett, új, elektromos buszának. Az elgurult kerék egy gyalogost is "elütött". Utasok nem voltak a buszon, próbajárat volt.
Vágólapra másolva!

Kiesett egy busz kereke a fővárosi Bartók Béla úton, az elgurult kerék pedig elütött egy gyalogost, aki megsérült - írta a Blikk.hu, fotókat is közölve a hátsó kerék nélkül az alvázára rogyott járműről.

Utasok nem voltak a buszon, mert próbajárat volt.

Az Origo kereste a részletek miatt a BKV-t - amint választ kapunk, cikkünket frissítjük.

Húszat vettek belőle

Mint arról az Origo is beszámolt, a BKV tavaly decemberben vásárolt csaknem 4 milliárd forintért 20 új, magyar gyártású, tisztán elektromos hajtású, Modulo Medio Electric típusú autóbuszt, amelyeket fokozatosan, 2016. május 15-ig tervezett forgalomba állítani. Egy jármű ára tehát 200 millió forint volt.

A kormány 3,9 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt elektromos buszok beszerzéséhez

a BKV Zrt.-nek" - mondta akkor Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, aki szerint ezzel "a magyar buszgyártás újra a világ autóbuszgyártásának élvonalába kerülhet".

Esélyes volt az Evopro

A belvárosba, a Margitszigetre és a budai hegyvidékre szánt elektromos járművek beszerzésére tavaly nyáron írt ki tendert a BKV. Mint az Origo is beszámolt róla, már a tenderkiíráskor sokan esélyesnek tartották a későbbi győztest, az Evoprót.

A tenderfelhívás szerint a járműveknek ugyanis 7,7–8,7 méter hosszúnak kellett lenniük, szélességük pedig legfeljebb 2,55 méter lehetett. Utóbbi azért volt érdekes, mert a korábbi midibusztendereken a szélességet 2,5 méterben határozták meg.

Ezért piaci szereplők az 5 centiméteres engedmény kapcsán már akkor arra tippeltek, hogy a tavaly márciusban Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter részvételével tartott bemutatón a Várban kipróbált Evo Pro Modulo busztípus jó eséllyel nyerhet, hiszen az pontosan 2,55 méter széles.