Rendőröket küldtünk Macedóniába

2016. március 15.
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 168. évfordulója ünnepség rendőr
2016. március 15. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 168. évfordulójára rendezett ünnepség.
Vágólapra másolva!
Magyar rendőrkontingens indult Macedóniába szerda reggel, a húszfős egység a macedón-görög határszakaszon teljesít majd szolgálatot.
Vágólapra másolva!

Papp Károly országos rendőr-főkapitány a kontingens útba indításakor a Készenléti Rendőrség budapesti központjában elmondta: azzal, hogy néhány hete lezárták a macedón-görög határt, az illegális bevándorlással összefüggésben jelentősen megváltozott a helyzet, a macedón rendőrség támogatására nem csak Magyarország, de Csehország, Szlovákia, Ausztria és Németország is küldött egységeket.

A főkapitány azt is mondta, nem először küld rendőröket Magyarország Macedóniába, az előző egység február elején tért vissza egyhónapos kiküldetéséből, munkájukról elismerően nyilatkoztak a macedón rendőrök.

Az országos rendőr-főkapitány hangsúlyozta: a magyar rendőrök nem csak Macedónia közbiztonságára fognak figyelni, nem csak Macedóniát védik, de munkájuk során a Magyarországot és az Európai Uniót is.

Húszan mentek. Nem közülük, a kép illusztráció Fotó: Polyák Attila - Origo

A magyar rendőrök

hőkamerás gépkocsikat, terepjárót és éjjellátó készülékeket visznek magukkal,

az eszközöket egyeztették a macedón a rendőrökkel.

Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója múlt pénteki sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy a nyugat-balkáni útvonal lezárása után már csak érvényes schengeni vízummal juthatnak el a migránsok Nyugat-Európába. Ez egyben azt is jelenti, hogy jelentős számú menekült rekedt a nyugat-balkáni útvonal államaiban - tette hozzá.

A főtanácsadó elmondta, hogy Görögországban 36 ezer illegális bevándorló tartózkodik és naponta 2-3 ezer érkezik a görög szigetekre Törökországból. Az idomeni görög-macedón áteresztési pontnál mintegy 15 ezer ember halmozódott fel. Macedóniában 1500, Szerbiában 2 ezer, Horvátországban pedig 500 migráns tartózkodik, akiknek egyelőre bizonytalan a sorsuk - mondta.