Beszólt a kormánynak a Nemzeti Pedagógus Kar

2016. március 15.
Tanítanék! Tüntetés az oktatás szabadságáért március 15-én. Kossuth tér. oktatás, tanár, iskola,
Budapest, 2016. március 15. Guy Fawkes angol katolikus lázadó maszkját viselő férfi egy feliratot mutat a Tanítanék Mozgalom által szervezett, a közoktatási, köznevelési rendszer átalakításáért, „az oktatás szabadságáért" meghirdetett demonstráción Budapesten, a Kossuth téren 2016. március 15-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
Elégedetlen a kormány lassúságával az államilag elismert tanári érdekképviselet, két éve ismétlik, hogy egyre nehezebb a tanárok mindennapi munkája.
Vágólapra másolva!

Egyáltalán nem lehetünk elégedettek azzal, hogy a kormányzat a figyelmeztetések ellenére csak lassan, és csak civil kezdeményezések hatására kezdett tárgyalni az oktatás problémáiról - írja vasárnapi közleményében a Nemzeti Pedagógus Kar.

Sokszor szóltak

A testület emlékeztet rá: megalakulása óta többször is jelezte a döntéshozóknak, hogy

a tanárok és az oktatási intézmények egyre nehezebben látják el mindennapi feladataikat.

Üzennek ugyanakkor a Köznevelési Kerekasztaltól felálló, sztrájkra készülő tanároknak is: csak törvényes keretek között, tárgyalásos úton lehet reformokat elérni.

Tüntető a Tanítanék mozgalom 2016. március 15-i megmozdulásán Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Aki felállt az asztaltól

A Pukli István vezette Tanítanék mozgalom egyeztetés helyett inkább demonstrációkkal figyelmezteti a döntéshozókat.

Több tízezren vonultak az utcára, tiltakozva a Klik és az oktatási rendszer válsága miatt Forrás: MTI/Mohai Balázs

Március 15-i megmozdulásukra több tízezren jöttek el a Kossuth térre, március 30-ra pedig egy órás országos sztrájkot hirdetnek, és nem csak a tanárokat kérik csatlakozásra.

A polgári engedetlenségnek számító tanársztrájkkal párhuzamosan ötnapos munkabeszüntetésre készülnek a béremelésért küzdő Volán-szakszervezetek is.

Pukli István, a Teleki Blanka Gimnázium igazgatója a Kard Egyesület szombati ülésén Fotó: M. Schmidt János - Origo

Pukli István, a Teleki Blanka Gimnázium igazgatója legutóbb a Kard Egyesület rendezvényén beszélt a mozgalom célkitűzéseiről: itt többször is hangoztatta, hogy

nem áll bele a politikába,

nem akar társaival pártot alapítani, az oktatási rendszert pedig kizárólag szakmai szempontokból bírálják.

Támogatjuk, de nem biztatjuk

A szakszervezetek is beálltak Pukliék mögé, támogatásuk azonban féloldalas:

szolidárisak a sztrájkra kész, elégedetlen tanárokkal, de nem biztatják őket törvénytelenség elkövetésére.

Inkább módosítanák a 2010-ben átírt sztrájktörvényt, hogy a pedagógusoknak ismét alkotmányos joguk lehessen a tiltakozás e formájához.

Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke mindenesetre azt állítja, tudja, hogyan tiltakozhatnak törvényesen a tanárok március 30-án - részleteket azonban nem árult el ezzel kapcsolatban.