A Fidesz eljárást indít Juhász Péter lakbére miatt

Vágólapra másolva!
A Fidesz budapesti elnöksége hétfőn vagyonnyilatkozattételi eljárást kezdeményez az V. kerületi önkormányzatnál Juhász Péter, az Együtt - a Korszakváltók Pártja társelnökével szemben. Juhász Péter azt mondta, hogy nem száll le Orbán Viktor vagyonosodásáról.
Vágólapra másolva!

„Juhász Péter az elmúlt időszakban nem tisztázta magát, sőt egyre több kérdés merült fel vagyoni helyzetével kapcsolatban” - mondta Hollik István, a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselője. Ő jelentette be, hogy a kormánypárt vagyonnyilatkozattételi eljárást kezdeményez az ellenzéki politikus ellen.

Ez az eljárás szerinte alkalmas lesz minden kétség tisztázására.

Juhász Péter, az Együtt - a Korszakváltók Pártja társelnöke részt vett a fideszes Hollik István sajtótájékoztatóján. Azt mondta, hogy szívesen áll az eljárás elé, a sajtótájékoztatóra pedig azért jött el, hogy már most tisztázzon mindent. Arra kérte Hollik Istvánt, hogy tegye fel a kormányoldal kérdéseit, és azokat megválaszolja.

Hollik István ezt követően három kérdést tett fel.

  1. Elsőként azt kérdezte, hogy az Együtt társelnöke miként tud egy 130 négyzetméteres lakást bérelni a II. kerületben, amelynek piaci bérleti díja havonta 420-460 ezer forint között van, ha vagyonnyilatkozata alapján ennél kevesebb jövedelemmel rendelkezik.
  2. Rákérdezett arra is, hogy Juhász Péter vagyonnyilatkozatában miért nem tüntette fel, hogy magánadományokból is rendelkezik bevétellel, ahogy arról egy televíziós interjújában is beszélt.
  3. Hollik István végül idézte Juhász Péter egy korábbi munkatársát, aki szerint az Együtt társelnöke a Milla nevű civil szervezetnek adott pénzeket élte fel.

A Fidesz–KDNP képviselője a kérdéseket követően távozni próbált a sajtótájékoztató helyszínéről, és arra kérte Juhász Pétert, hogy a folyosón mondja el reakcióit. Az Együtt társelnöke azonban ennek nem tett eleget, és

a pulpitusra lépve fejtette ki válaszait.

  1. Azt állította, hogy a szóban forgó lakásért havonta 200 ezer forintot fizet.
  2. A támogatásokról azért nem számolt be vagyonnyilatkozatában, mert azok egyike sem lépte át az évi 150 ezer forintot - mondta.
  3. Azt is állította, hogy a Millában soha nem volt köze pénzhez.

Ezt követően köszönetet mondott a Fidesznek és a TV2-nek, amiért - mint mondta - multimilliomossá tették őt, hiszen közvetítésükkel több millió forintnyi adományt kapott. "Köszönöm nekik, hogy kihúztak a szarból" - fogalmazott, majd úgy folytatta, "nem fogok leszállni Orbán Viktor vagyonosodásáról".

Juhász Péter vérlázítónak nevezte, hogy a Fidesz nem beszél arról, hogy "Orbán családja és a gázszerelője a magyar történelem során is ritka mennyiségű földet tudott felhalmozni, több mint ötezer hektárt".

Azt már a Facebookon írta a politikus, hogy szerinte a Fidesz csak propagandát folytat, és nem a vagyoni helyzetére kíváncsi. "Viszont ennek eredménye, hogy lett pénzem folytatni Orbán vagyonosodásának feltárását" - mondta a politikus.