Egy este alatt kétszer is elfogták a béna tolvajt

Vágólapra másolva!
A rendőrkapitányságról kisétálva is lopni indult a jászkiséri fiatal, második kísérlete sem jött össze.
Vágólapra másolva!

Lopni indult, de egy este alatt kétszer is lebukott az ország valószínűleg legügyetlenebb tolvaja: a 19 éves jászkiséri fiú először Jászapátin próbálkozott:

biciklit és két kaspónyi művirágot próbált elvinni

egy családi ház udvaráról.

Azonnal észrevették, a fiatal pedig a zsákmányt hátrahagyva menekült el a helyszínről — a rendőrök viszont már néhány órával később megjelentek jászkiséri otthonánál.

Bevallotta, aztán duplázott

A bekísért és kihallgatott fiú beismerő vallomást tett, és éjfél után szabaon távozhatott a Jászberényi Rendőrkapitányságról. Hajnali fél kettőkor azonban ismét igazoltatták Jászapáti egyik utcájában –

éppen hazafelé biciklizett, de nem a saját kerékpárjával.

A fiatal gyanúsított újból beismerő vallomást tett, e szerint a második biciklit is egy udvarról lopta. Ezúttal őrizetbe vették, a lopott biciklit pedig a rendőrök visszaadták tulajdonosának