Érdekházasságokkal vádolnak Bács megyei nőket

Vágólapra másolva!
Vádat emelt a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség Kiskunhalason harminchat nő és hét férfi ellen. Ők az ügyészség szerint pénzért érdekházasságokat kötöttek szerb állampolgárokkal, hogy az álférjek így legálisan mehessenek Németországba dolgozni.
Vágólapra másolva!

Nemcsak az érdekházasságokban részt vevő nőket, hanem a frigyek megszervezőit is bűncselekménnyel vádolja a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség. A vád szerint az érdekházasságok szervezői és segítői, valamint az álfeleségek is a

"visszaélés családi kapcsolatok létesítésével" nevű vétséget követték el.

Egy szervezőre végrehajtandó fogházbüntetést és közügyektől eltiltást, a többi szervezőre és segítőre felfüggesztett fogházat, illetve pénzbüntetés kiszabását indítványozta az ügyészség. Az érdekházasságokra vállalkozó nőket próbára bocsátanák és vagyonelkobzást rendelnének el.

Németországba mentek

Az érdekházasságok célja az volt, hogy szerb férfiak munkavállaláshoz szükséges tartózkodási engedélyeket szerezhessenek Németországban, illetve Ausztriában - mondta Nánási László Bács-Kiskun megyei főügyész. A bűncselekmény-sorozat fő szervezője egy Tompán élő szerb férfi és a felesége volt, a szervezésben hét magyar állampolgár is közreműködött szerinte.

Érdekházasságokat kötöttek Forrás: Origo

A szervezők Kiskunhalas, Tompa, Mélykút, Jánoshalma és Kisszállás környékén egyedülálló, valamint élettársi kapcsolatban, szerény anyagi körülmények között élő magyar nőket kerestek meg. Állítólag százötvenezer forint körüli összegeket ígértek nekik azért, hogy Szerbiában szerb férfiakkal házasságot kössenek, majd velük később Nyugat-Európába utazzanak, és

segítséget nyújtsanak tartózkodási engedélyük megszerzésében.

Az érdekházasságra jelentkező nők a családi állapotról szóló hivatalos igazolást, valamint a születési anyakönyvi kivonatot is beszerezték az önkormányzattól, ehhez az illeték összegét több esetben a szervezők adták az ügyészség szerint. A házasságokat Szerbiában kötötték meg, majd a nőket a szervezők visszavitték Magyarországra, ahonnan Németországba vagy Ausztriába utaztatták őket - mondta a megyei főügyész. Nánási László szerint a "házaspárok" ott közös lakcímre jelentkeztek be, így a szerb férfiak már kérhettek tartózkodási engedélyt.

Nem is tudtak beszélni egymással

A párok valójában nem ismerték korábban egymást, nem akartak együtt élni, nyelvtudás hiányában még beszélni sem tudtak egymással, az érdekházasságokat kötő nők egyedüli célja az ígért pénz megszerzése volt - közölte a főügyész.

A negyvenhárom vádlotton kívül még negyvenegy ember gyanúsítottak az ügyben. Három esetben bűncselekmény, kettőben bizonyítékok hiányában megszüntették a nyomozást. További harminchat, érdekházasságra vállalkozó női gyanúsítottat pedig megrovásban részesített az ügyész büntetlen előélete, beismerő vallomása és egyéb személyi körülményei miatt - olvasható a közleményben.