Megütötte a kalauzt, gyanúsított lett belőle

ÉPÜLET épületrész FOTÓ FOTÓTÉMA Keleti pályaudvar KÖZLEKEDÉSI ESZKÖZ KÖZLEKEDÉSI LÉTESÍTMÉNY személykocsi tükröződés vonat
Budapest, 2015. március 18. Az Osztrák Vasúttársaságtól (ÖBB) vásárolt vasúti személykocsik a Keleti pályaudvaron 2015. március 18-án. A MÁV-Start 55, 140 kilométeres sebességre képes vasúti személykocsit vásárolt az ÖBB-től miután az áttért 160-200 kilométeres óránkénti sebességre. MTI Fotó: Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Összeveszett a jegyvizsgálóval az utas a Budapestre tartó vonaton, megütötte, a rendőrök fogták el.
Vágólapra másolva!

Vitába keveredett egy utas pénteken a MÁV egyik kalauzával, akit meg is ütött. A rendőrség az Origo kérdésére közölte: április 1-jén este 7 óra után a Szegedről Budapestre tartó vonaton egy férfi - szóváltást követően - megütötte a MÁV Start Zrt. egyik jegykezelőjét, aki - az elsődleges adatok szerint - könnyű sérülést szenvedett.

Ütött is az utas, nem csak kiabált Forrás: MTI/Illyés Tibor

A Bács-Kiskun megyei rendőrök 19 óra 40 perckor a Kiskunfélegyházi vasútállomáson

elfogták a 31 éves ceglédi férfit, előállították és - szabadlábon hagyása mellett - gyanúsítottként hallgatták ki.

A kisteleki rendőrkapitányság pedig eljárást indított ellene közfeladatot ellátó személy elleni erőszak gyanúja miatt.