Vágólapra másolva!
Elgázolt egy embert egy személyvonat vasárnap kora reggel Győr-Moson-Sopron megyében, a Beled és Répcelak közötti vasútvonalon.
Vágólapra másolva!

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közlése szerint a 49 éves férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

Tóth Gabriella alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy a rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a történteket.

A balesethez Répcelakról érkeztek ki az önkormányzati tűzoltók.

A vonaton utazók közül senki sem sérült meg.