Nem kapnak lelépési pénzt a köztisztviselők

köztisztviselő, kerületi okmányiroda, ügyintézés, Miskolc
Vágólapra másolva!
Mégsem kapnak lelépési pénzt azok a köztisztviselők, akik önként távoznak. Májusban sztrájk is jöhet.
Vágólapra másolva!

Nem kapnak lelépési pénzt a közszolgálatból önként távozók - írja a Magyar Nemzet az ágazat egyik szakszervezetének főtitkárára hivatkozva.

Mégsem kapnak lelépési pénzt a köztisztviselők Forrás: MTI/Vajda János

A lap szerint korábban öt-tíz millió forintos lelépési összegekről volt szó, Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének főtitkára azonban azt mondta, hogy

és kacsának nevezte a kilépési programot.

A főtitkár azt is elmondta, hogy májusban akár

sztrájkba is léphetnek

az önkormányzati köztisztviselők, mert - a járási kormányhivatalokban dolgozókkal ellentétben - nekik nem emelik a bérüket.

Boros Péterné több más érdekvédővel együtt kedden este tárgyalt Lázár János kancelláriaminiszterrel és Kovács Zoltán kormányszóvivővel elsősorban a közszféra béreiről, de szóba kerültek a megszűnésre ítélt háttérintézmények is.